Tánc-Zene
2022. április 10.

Tehetséges fiatalok a színpadon

Ismét teltház előtt mutatta be a „Játékkészítő” című zenés akciómesét a HeMo Színi Stúdió az oroszlányi Kölcsey Ferenc Művelődési Központ és Könyvtár színháztermében.

A fergeteges darab rövid története is sokatmondó. Volt egyszer egy magányos, szemüveges kisfiú, Peti. Az iskolatársai gyakran csúfolták, egyszer még be is zárták egy elhagyott épületbe, ahol a szemüvege is leesett a sötétben. Ám ahogy elkezdett tapogatózni utána a földön, egyszer csak egy piros keretes varázs-szemüveg akadt a kezébe, amitől rögtön bátrabb lett. Elindult megkeresni a kijáratot, s közben összetalálkozott a Malaccal, aki a játékkészítőhöz indult, hogy videojátékká válhasson. Mert ma már csak így lehet létezni, a régi mesehősök ideje lejárt – állította. Így hát útra keltek együtt, hogy számos kalandot átélve és számos mesés barátot szerezve eljussanak céljukhoz.

Magyarországon – mint amatőr színtársulat – elsőként a HeMo Színi Stúdió állította színpadra a darabot, melyben a Silhouette Balett táncosai is közreműködtek. 54 fantasztikus gyerek, felnőtt, kicsi és nagy közösen örvendeztette meg csodás pillanatokkal a közönséget.

A kitűnő produkciót vastapssal hálálta meg a publikum.


Elérhetőségeink

  • Oroszlányi Közös Önkormányzati Hivatal
    Oroszlány, Rákóczi Ferenc út 78.
    +36 (34) 361-444
    hivatal@oroszlany.hu
  • A honlap tartalmáért felelős vezető:
    Lazók Zoltán
    Oroszlány Város polgármestere

Népszerű cikkek