Tánc-Zene
2022. március 09.

Ütős rendezvény

A tankerület kezdeményezésére, a Lázár Ervin Program keretében a győri Setup együttes tartott zenei bemutatót kedden délután az oroszlányi Kölcsey Ferenc Művelődési Központ és Könyvtár színháztermében.

A rendezvény a Filharmónia Magyarország szervezésében valósult meg, melyen helyi és járásbeli 4. osztályos tanulók vettek részt.

A trió dobokon és dallamhangszereken “ütős utazásra” invitálta a lelkes kis közönséget, melyen népzenei ihletésű ütőhangszeres művek átiratait szólaltatták meg. A gyerekek hallhattak magyar-, balkáni-, afrikai-, brazil- és latin népzenét, sőt a zenei élmény mellett az ősi hangszercsaláddal is megismerkedhettek.

A következő, hasonló programra március végén kerül sor szintén a művelődési házban. Ekkor a szombathelyi Ungaresca Táncegyüttes lesz a vendég, kiegészülve a Boglya Népzenei Együttessel.


Elérhetőségeink

  • Oroszlányi Közös Önkormányzati Hivatal
    Oroszlány, Rákóczi Ferenc út 78.
    +36 (34) 361-444
    hivatal@oroszlany.hu
  • A honlap tartalmáért felelős vezető:
    Lazók Zoltán
    Oroszlány Város polgármestere

Népszerű cikkek