Hír
2022. március 04.

Megnyitja kapuit a felújított Majki Kamalduli Remeteség

Ünnepélyes keretek között adták át pénteken délelőtt a majki műemlékegyüttes épületeit. Az Esterházy-kastély, az angolkert rekonstrukciója, a kápolna és az egykori jégverem felújítása, a kiállító és kiszolgálóterek létrehozása több mint 3 milliárd forintból valósult meg. Ennek része volt európai uniós forrás, illetve hazai finanszírozás is.

Az eseményen – melyre meghívást kapott Lazók Zoltán polgármester is – Glázer Tamás, a Nemzeti Örökségvédelmi Fejlesztési Kft. ügyvezető igazgatója a következőket mondta: „A lezárult projekt fő célja az értékmentésen túl a kultúra közvetítés, a turisztikai hasznosítás, egyben a turisztikai ágazat vissza építésének elősegítése. Továbbá Komárom-Esztergom megye épített örökségének és erdészeti kincseinek bemutatása az egykor hallgatási fogadalmat tett kamalduliak életének fókuszba helyezésével”.

Virág Zsolt, a Nemzeti Kastély és Várprogram miniszteri biztosa gazdag történelmi és művészettörténeti ismertetőjében felidézte Majk történetét, az egykoron ott élő szerzetesek életét, az Esterházyak szerepét. „Fontos, hogy egy történelmi időutazást is sikerült megvalósítanunk a kastélyfejlesztés során, így az egykori kriptát is feltártuk, mely több mint 100 év után került felújításra” – mondta a politikus.

Czunyiné dr. Bertalan Judit, a térség országgyűlési képviselője a következő gondolatokat fejtette ki: „Majk valami varázslatos csend, valami mély és igazi odafordulás. Valami misztikum, valami csoda! Ma hazánk egyedülálló műemlékegyüttesének újjászületését ünnepeljük. Mertünk nagyot álmodni! Nehéz idők, nehéz korok őrzői ezek a falak. A hely évtizedeken át csak pusztult gazdátlanul, most pedig itt áll a maga megkérdőjelezhetetlen erejével, csendre és a múltra hívó misztériumával. Csoda hely volt és újra azzá lett, megnyílva immáron mindenki számára”.

Az egykori birtokos, az Esterházy család képviseletében gróf Esterházy György szólt a megjelentekhez: „Ez a remeteség egy csodálatos épületegyüttes, bízom benne, a kastély mai funkciója is be fogja tölteni a hozzá fűzött reményeket. Az, ami most történik a szomszéd országban, az egy katasztrófa. Nagyanyám – az egykori 13-as cellaház grófnője - ha élne, és nekem ráhatásom lenne, akkor ma ebben a kastélyban menekültek kapnának elhelyezést.”

„A magyar történelem számos tapasztalata azt tanította a jelen nemzedékének, hogy az egyik legfontosabb feladatunk történelmi emlékeink helyreállítása, kulturális javaink megőrzése, hiszen ezek az értékek tartják együtt szellemi értelemben is a nemzetet. A magyarság 1000 éves kultúrája erőforrás, amelyből nehéz időkben is meríthetünk. A nagy múltú, nehéz sorsú történelmi épületeink helyreállításával – köztük az európai szintű, kuriózumnak számító majki műemlékegyüttes felújításával – nem csak a múlt előtt tisztelgünk, hanem méltó örökséget hagyunk az utókornak” – mondta beszédében Rákossy Balázs, az európai uniós források felhasználásának felelős államtitkára.

A szónoklatok után jelképes kulcsátadásra, ünnepélyes szalag átvágásra, majd a csodálatosan felújított épületek megtekintésére került sor.

A megújult remeteség március 5-én, 9 órakor nyitja meg kapuit a látogatók előtt. Az oroszlányi lakcímkártyával rendelkezők számára ezen a napon, valamint másnap – vasárnap – ingyenesen látogatható.


Elérhetőségeink

  • Oroszlányi Közös Önkormányzati Hivatal
    Oroszlány, Rákóczi Ferenc út 78.
    +36 (34) 361-444
    hivatal@oroszlany.hu
  • A honlap tartalmáért felelős vezető:
    Lazók Zoltán
    Oroszlány Város polgármestere

Népszerű cikkek