Tánc-Zene
2022. február 26.

Világzene

Pénteken folytatódott az „Én Zeném” sorozat a Kölcsey Ferenc Művelődési Központ és Könyvtár kiállítótermében.

A meghívott vendég ezúttal Kövesdi Béla volt, aki „Messzi tájak ritkán hallott dalai” címmel igazi világzene csemegéket mutatott be Afrikából, Közép- és Dél-Amerikából.

A világzene gyűjtőnév azokra a zenei stílusokra jellemző, amelyek sem a klasszikus zenébe, sem a világ nagy részén elterjedt könnyűzenébe nem illeszthetőek be, és gyakran népzenei eredetűek. Leggyakrabban a szó szorosabb értelmében vett nyugati - elsősorban az angolszász - kultúrkörön kívül eső országok zenéjét nevezik így. A világzenei művekre jellemzőek az adott kultúrkör hagyományos, megkülönböztető elemei, illetve a jellegzetes hangszerek használata. Maga a világzene elnevezés az 1980-as években terjedt el. Bár a kifejezést elsődlegesen népzenére használják, idetartoznak még a nyugati kultúrkörön kívüli popzene számai is, valamint az olyan, nem európai eredetű zenei stílusok, amelyekre a harmadik világ zenéje is hatással van.

A tartalmas előadás keretében több zenei stílus volt hallható, így a morna, a latin-amerikai, az afro-perui és a nyugat-afrikai is, bemutatva Benin, Chile, Mali, Mexikó, Niger, Peru, Szenegál, valamint a Zöld-foki Köztársaság kiemelkedő muzikális irányzatát.

A vetített képes prezentáción keresztül többek között olyan neves előadók örvendeztették meg a közönséget dalaikkal, mint Cesaria Evora, Adriano Celentano, Angelique Kidjo, Baaba Maal, Ismael Lo és Placido Domingo.


Elérhetőségeink

  • Oroszlányi Közös Önkormányzati Hivatal
    Oroszlány, Rákóczi Ferenc út 78.
    +36 (34) 361-444
    hivatal@oroszlany.hu
  • A honlap tartalmáért felelős vezető:
    Lazók Zoltán
    Oroszlány Város polgármestere

Népszerű cikkek