Kossuth Lajos az 1848-49-es szabadságharc idején (1849. április 16-án) kinevezte húgát, Zsuzsannát országos főápolónőnek, aki rövid idő alatt több mint 172 tábori kórházat állított fel. Korát megelőzve megszervezte a sebesültek szakszerű ápolását, és általános érvényű szabályokat fogalmazott meg. Főápolónőként betegápoló egyleteket alakított ki, elsőként vont be önkénteseket az ellátásba és foglakozott szervezett keretek között az ápolás ügyével.

Az ápolói munka mindig is kiemelt jelentőségű volt a betegellátásban, és ez még inkább igaz napjainkban. A Covid járvány hatalmas kihívás elé állítja az egészségügyi ellátást, de a szakdolgozók emberfeletti teljesítményt nyújtanak ezekben a nehéz időkben is.

Ők azok, akik nélkül nincs gyógyítás. A betegágy mellett végzett érzékenyen odafigyelő, szolgáló attitűd semmivel nem pótolható. Ők a biztos pont, akik megvalósítják az orvosok utasításait, akik észlelik és továbbítják a betegek igényeit, ők az egészségügy folyamatosan, mindig jelenlevő valósága. Ferenc pápa simogató kézként tesz említést róluk.

Az ápolók ott vannak az élet kezdeténél és ők nyújtanak támaszt a végén, méltán megérdemelve a kitüntető figyelmet.