Sport
2017. november 10.

Fiatal kiválóságokat köszöntöttek

Tizenhét tehetséges fiatal és kilenc edző-testnevelő vehette át az elismerést Lazók Zoltán polgármestertől, valamint Czéllai-Vörös Zsófiától, ifjúsági kajak maraton világbajnoktól csütörtök délután a sportcsarnokban megrendezett ünnepségen.

Intézmény
2017. november 10.

Márton napot ünnepeltek az apróságok

Több százan várták csütörtök koraeste a szabadtéri színpad előtti téren, hogy a Brunszvik óvoda apróságai előadják Márton napi játékukat, majd a jelenlévők – köztük a város többi óvodájának lakói – lámpás felvonulással tették még emlékezetesebbé a programot.

Kék hírek
2017. november 09.

Lánglovag toborzó

Huszonegy fiatal vette át a belépési nyilatkozatot a Hunyadi iskolában csütörtök délelőtt az Oroszlányi Önkéntes Tűzoltó Egyesület leány és fiúcsapatának bemutatóját követően.

Kék hírek
2017. november 08.

Százezer a bejelentőnek!

Az Oroszlányi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya eljárást folytat - lopás bűntett gyanúja miatt - ismeretlen tettes ellen. Az ügyben a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője nettó 100 000 forint nyomravezetői díjat tűzött ki.

Egészség
2017. november 08.

Megérkeztek a védőoltások

Mind a felnőttek, mind a gyermekek számára adható influenza elleni oltóanyagok megérkeztek a megyébe, amelyeket már ki is szállítottak a háziorvosokhoz.

Hír
2017. november 08.

Pályaválasztási kiállítás Tatabányán

A Komárom – Esztergom Megyei Kormányhivatal az elmúlt évek gyakorlatához hasonlóan, idén is megrendezi a pályaválasztási kiállítást, ami a nagy érdeklődés miatt csütörtöktől szombatig várja a látogatókat Tatabányán a Földi Imre Sportcsarnokban.

Kék hírek
2017. november 07.

Ködös reggelek

A ködös időben történő közlekedés a járművezetők részéről nagyobb odafigyelést igényel! A köd különösen a lakott területen kívüli útszakaszokon lehet veszélyes, ahol nagyobb haladási sebesség mellett a látótávolság hirtelen lecsökken. A balesetek elkerülése érdekében azt tanácsoljuk, hogy a ködös szakasz kezdetét észlelve még a jól belátható úton csökkentsék járművük sebességét. Amennyiben már beértek a ködös útszakaszba, akkor ne fékezzenek hirtelen, figyeljék a mögöttük haladókat is!

Mozaik
2017. november 06.

Felhívás Adventi vásáron való részvételhez

Tájékoztatjuk a Tisztelt lakosságot, hogy az Oroszlányi Polgármesteri Hivatal adventi vásárt szervez, kapcsolódva az Oroszlányi Közösségi Színtér és Könyvtár által szervezett kulturális programokhoz.

Bővebb információ a kapcsolódó Felhívásban.

Intézmény
2017. november 06.

Játszóvár az iskolában

Hétfőn délelőtt ünnepélyes keretek között adták át a Hunyadi iskola udvarán azokat az új játszóeszközöket, amiket a települési képviselők fejlesztési kereteinek, illetve az önkormányzat támogatásának felhasználásával telepítettek.

Elérhetőségeink

  • Oroszlányi Közös Önkormányzati Hivatal
    Oroszlány, Rákóczi Ferenc út 78.
    +36 (34) 361-444
    hivatal@oroszlany.hu
  • A honlap tartalmáért felelős vezető:
    Lazók Zoltán
    Oroszlány Város polgármestere

Népszerű cikkek