Hír
2021. november 20.

Bemutatkozó látogatás

Pénteken délelőtt bemutatkozó látogatást tett a városházán dr. Varga Zsolt elnök és Kovács Tibor titkár, az Oroszlányi Horgász Egyesület két új vezetőségi tagja.

A vendégeket Lazók Zoltán polgármester, Rajnai Gábor alpolgármester, valamint Székely Antal, a Humán Bizottság elnöke fogadta. A találkozó célja a bemutatkozáson kívül a kapcsolatépítés volt.

Az egyesület az egyik legnagyobb civil szervezet, a város szerves része, mely ezer szállal kötődik Oroszlányhoz. Tagsága zömében helyi és környékbeli lakosokból tevődik össze.

A horgászok elnöke kifejtette:”A bokodi tó érdekében, védelmében közösen kell gondolkodnunk a várossal, szeretnénk megtalálni a közös pontokat, lehetőségeket. Egy irányba kívánunk haladni, ami építő jellegű mindenki számára. A múltbeli jó hagyományokat folytatni szeretnénk, az újakhoz – közös pályázatok, rendezvények – partnerként szándékozunk kapcsolódni”.

Lazók Zoltán polgármester elmondta, hogy az önkormányzat is partnerként kezeli a nagy múlttal rendelkező szervezetet, hiszen a város abban érdekelt, hogy az egyesület jól működjön.

Mint ahogy elhangzott a felek részéről, a problémák megoldása és a pozitív változások érdekében a jövőben szorosabbá kívánják fűzni az eddigi kapcsolatukat.


Elérhetőségeink

  • Oroszlányi Közös Önkormányzati Hivatal
    Oroszlány, Rákóczi Ferenc út 78.
    +36 (34) 361-444
    hivatal@oroszlany.hu
  • A honlap tartalmáért felelős vezető:
    Lazók Zoltán
    Oroszlány Város polgármestere

Népszerű cikkek