Évforduló
2021. november 17.

Koraszülöttek világnapja

November 17-én, a koraszülöttek világnapján az idő előtt érkező babákkal, az értük aggódó anyákkal, apákkal és az ellátásukban részt vevő nővérekkel, orvosokkal fejezzük ki támogató együttérzésünket. Erősítve mindannyiunkban a reményt, hogy egészséges felnőtté cseperednek a vártnál hamarabb világra jött újszülöttjeink.

Ma hazánkban minden tizedik baba a terhesség 37. hete előtt vagy 2500 grammnál kevesebb súllyal születik. Tehát, minden tizedik magyar családot érint a koraszülött babák nevelésével-gondozásával járó több feladat, és az azt kísérő aggódás.

Az idő előtt született vagy kis súlyú babák éretlenségükből adódóan nehezebben tudnak alkalmazkodni a méhen belüli védettebb élet után a külvilág kihívásaihoz. És ez betegségek kockázatával járhat. Ma már Magyarországon koraszülötteket ellátó centrumokban korszerű terápiában, ápolásban részesülnek ezek a babák.

Azonban azt is tudjuk, a koraszülés egy része megelőzhető, érdemes ezért tenni, szakemberrel konzultálni, nekünk pedig a környezetünkben babát váró kismamákat, amiben csak lehetőségünk van, mindenben segíteni, támogatni. Hiszen minden, az anyaméhben töltött újabb nap növeli a baba esélyét, hogy egészségben nőhessen fel.

A Koraszülöttekért Országos Egyesület azzal a céllal jött létre, hogy az érintett családok tudják: nincsenek egyedül a koraszülés okozta traumával, a kérdéseikkel, a bizonytalansággal. A civil szervezet sorstársak és szakemberek segítségével teszi könnyebbé a mindennapokat, segít abban, hogy a koraszülött babákra is boldog gyermekkor és kiteljesedett felnőttkor várjon.


Elérhetőségeink

  • Oroszlányi Közös Önkormányzati Hivatal
    Oroszlány, Rákóczi Ferenc út 78.
    +36 (34) 361-444
    hivatal@oroszlany.hu
  • A honlap tartalmáért felelős vezető:
    Lazók Zoltán
    Oroszlány Város polgármestere

Népszerű cikkek