Hír
2021. augusztus 24.

Októberi idővel telik az utolsó nyári hét

Jelentős átalakuláson megy keresztül időjárásunk a hét második felében. Az átvonuló hidegfront után lesz olyan hely az országban, ahol szombaton a csúcshőmérséklet csupán 17 fok körül alakul.

Kedden a hidegfront felhőzete a Tiszántúlt is elhagyja, kiderül az ég, majd a többórás napsütés mellett erőteljes gomolyfelhő-képződés várható. Délelőtt kelet felé távozik a frontális csapadék, mögötte viszont több helyen alakul ki napközben eső, záporeső, az északkeleti, északnyugati megyékben helyenként zivatar is előfordulhat. Megélénkül, többfelé megerősödik a nyugati, északnyugati szél, majd északira fordul. Zivatarok környezetében a szél viharossá fokozódhat. A legmagasabb nappali hőmérséklet 22, 27 fok között alakul, keleten, délkeleten lesz a melegebb. Késő este 13, 18 fok valószínű.

Szerdán az ország nagyobb részén fátyolfelhők szűrhetik a napsütést. Gomolyfelhőkre elsősorban a Dél-Dunántúlon és a Duna-Tisza közén számíthatunk. A leghosszabb napsütés az északnyugati, északi megyékben valószínű. Helyenként előfordulhat zápor. Többfelé élénk, néhol erős lökések kísérik az északi szelet. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 8 és 15, a csúcsérték 20 és 25 fok között várható.

Csütörtökön többórás napsütés valószínű fátyol- és gomolyfelhőkkel, majd a délutáni, esti órákban északnyugat felől egy hidegfront összefüggőbb felhőzete húzódhat egyre beljebb. Napközben az ország nagy részén még nem várható számottevő csapadék, csak néhol alakulhat ki zápor. Főleg a késő délutáni, esti óráktól nyugat, északnyugat felől egyre több helyen eleredhet az eső, záporeső, egy-egy zivatar is előfordulhat. A nyugati, északnyugati szelet nagy területen élénk, helyenként erős lökések kísérik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 6 és 14, a legmagasabb nappali hőmérséklet 21 és 26 fok között alakul.

Pénteken a hidegfront összefüggőbb felhősávja délutánra délkelet felé elhagyja hazánkat. A front mögött napközben gomolyfelhők képződhetnek, a legtöbb talán az északkeleti tájakon. A déli órákig a front felhőzetéből elsősorban az ország déli, délkeleti felén lehet még több helyen eső, zápor, egy-egy zivatar. A front mögött a gomolyfelhőkből néhol, az északkeleti megyékben elszórtan valószínű zápor, zivatar. A nyugati, északnyugati szelet sokfelé élénk, zivatarban erős lökések kísérhetik. A minimum-hőmérséklet 8 és 15, a maximum 18 és 24 fok között várható.

Szombaton változóan, majd többnyire erősen felhős lesz az ég. A nap első felében néhol, második felében több helyen valószínű eső, záporeső, zivatar. A szél többnyire mérsékelt marad, csupán zivatar környezetében lehetnek erős vagy viharos széllökések. Hajnalban 6, 13, a délutáni órákban 17, 24 fokot mérhetnek.

Vasárnap a front összefüggőbb felhőzete elhagyja hazánkat délkelet felé. Mögötte általában több órás napsütésre számíthatunk gomolyfelhőkkel. Helyenként előfordulhat zápor, zivatar. A nyugati, északnyugati szél sokfelé megélénkül, zivatar térségében erős vagy viharos lökések is lehetnek. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 7 és 14, a csúcshőmérséklet 20 és 25 fok között valószínű.

Forrás: startlap.hu


Elérhetőségeink

  • Oroszlányi Közös Önkormányzati Hivatal
    Oroszlány, Rákóczi Ferenc út 78.
    +36 (34) 361-444
    hivatal@oroszlany.hu
  • A honlap tartalmáért felelős vezető:
    Lazók Zoltán
    Oroszlány Város polgármestere

Népszerű cikkek