Hír
2021. augusztus 03.

1 Úton Nemzetközi Zarándoknap

Nyolcadik éve már, hogy minden évben Nagyboldogasszony ünnepekor zarándokok ezrei indulnak el a Mária Úton. Teszik ezt évről évre egyre többen, hirdetve a zarándoklás régi-új hagyományát itthon és külföldön egyaránt.

A csatlakozók számának növekedése igazolja, hogy ez a fajta közösségi élmény, a közös célért való tenni akarás egyre többeket mozgat meg, egyre többekben fogalmazódik meg, hogy valamilyen többlettel, lelki tartalommal töltsék meg aktív szabadidős tevékenységeiket. A felajánlott célért való tenni akarás jelentése kettős ebben az értelemben: a komoly testi áldozat mellett az imádság ereje is meghúzódik. A zarándoklat felajánlása pedig igen gyakran célt is ér.

A zarándoklás jelentése: utazás szent helyekre. Közép-Európa összes szent helyét túrautak kötik össze. A legnagyobb a Mária út, mely Máriához kötődő szent helyeit (kegyhelyeit, kápolnáit, forrásait) csatolja be az európai zarándok vérkeringésbe. A zarándoklás azonban nem egyszerűen utazás, túra, vagy kirándulás. A zarándokút lépései elsősorban belső lépések az emberi szív szentélye, és Isten irgalmának élő forrása felé.

A jeles alkalomból augusztus 14-én, reggel 7 órakor az oroszlányi Munkás Szent József Római Katolikus Plébániától is indul csoport, mely Csókakő érintésével Bodajkra zarándokol.


Elérhetőségeink

  • Oroszlányi Közös Önkormányzati Hivatal
    Oroszlány, Rákóczi Ferenc út 78.
    +36 (34) 361-444
    hivatal@oroszlany.hu
  • A honlap tartalmáért felelős vezető:
    Lazók Zoltán
    Oroszlány Város polgármestere

Népszerű cikkek