Sport
2021. május 14.

Legendás sportoló látogatott Oroszlányba

Lazók Zoltán polgármester és dr. Deés Szilvia kabinetvezető fogadta csütörtökön délelőtt a polgármesteri hivatalban Fekete Lászlót, a világhírű erősportolót.

A találkozón egyeztetésére került sor, melyen egy idén megrendezendő nemzetközi erősember verseny lehetőségeit tekintették át. Fekete László 1988 és 1997 között a „Magyarország legerősebb embere” címet birtokolta, majd megalapította a Natúr Erős Emberek Szövetségét. Az elképzelések szerint e szervezet égisze alatt kerülne megrendezésre az a viadal, melyen – 10 ország részvételével - a szomszédos és távolabbi európai országok versenyzőin kívül a tengerentúlról is érkeznének "vasemberek".

Az előzetes információk szerint idén is Oroszlány ad otthont az országos központi Bányásznapnak, melynek programjába remekül illeszkedne a verseny szeptember 4-5-én. A Bányászati Múzeum területén zajló fejlesztési munkák végett lehetséges helyszínnek a Szent Borbála tér és a környező parkolók, valamint a városi tópart környéke került szóba.

A rendezvény megvalósulásának érdekében még számos egyeztetés várható a közeljövőben.


Elérhetőségeink

  • Oroszlányi Közös Önkormányzati Hivatal
    Oroszlány, Rákóczi Ferenc út 78.
    +36 (34) 361-444
    hivatal@oroszlany.hu
  • A honlap tartalmáért felelős vezető:
    Lazók Zoltán
    Oroszlány Város polgármestere

Népszerű cikkek