Sport
2021. május 14.

Áttekertek a városon

Oroszlányon is áthaladt a legnagyobb magyar kerékpárverseny, a Tour de Hongrie, amelyre 2021-ben immár 42. alkalommal kerül sor május 12. és 16. között.

Az idei verseny sok szempontból egyedi, a hazai kerékpáros sport csúcsrendezvényének számít. Különleges azért is, mert a látványos végső befutó 4 év után visszatér Budapestre, a Hősök terére.

A 2021-es körversenyre minden eddiginél erősebb mezőny jött össze. 8 World Tour csapat mellett 9 Pro Team, 4 kontinentális klub és a magyar válogatott is rajthoz állt. Az etapokat több, mint 150 televíziós csatorna közvetíti, illetve ad róluk összefoglalót.

A nemzetközi verseny 3. szakasza Oroszlányon haladt át péntek délután. A városba érkező bringásokat az Oroszlányi Bányász Koncert Fesztivál Fúvószenekar indulója fogadta, de látványosságokból sem volt hiány a Rákóczi Ferenc utca érintett szakaszán. A Szent Borbála téren székekből és padokból egy hatalmas kerékpárforma lett összeállítva, az egykori bányamentő autó szimbolikusan utat zárt, míg két körforgalomban színes biciklik lettek kihelyezve.


Elérhetőségeink

  • Oroszlányi Közös Önkormányzati Hivatal
    Oroszlány, Rákóczi Ferenc út 78.
    +36 (34) 361-444
    hivatal@oroszlany.hu
  • A honlap tartalmáért felelős vezető:
    Lazók Zoltán
    Oroszlány Város polgármestere

Népszerű cikkek