Sport
2021. április 28.

Rangos kerékpárverseny

A Tour de Hongrie kerékpárverseny oroszlányi szakaszának teendőivel kapcsolatos megbeszélésre került sor szerdán délelőtt a polgármesteri hivatalban.

Városunk a május 14-i, 3. szakaszban érintett, mely Veszprémből indul és Tatán ér célba. A helyi szervezők technikai egyeztetésén többek között Bokod irányából a Rákóczi F. utca páros oldalának – az áthaladás idejére történő – lezárásáról, az érintett útszakasz egész napos parkolási tilalmáról esett szó. A Szent Borbála téren mobil autószínpad fogja biztosítani a hangosítást, valamint a részhajrához a mérőpont állomást. A rendezvényt két sportcsatorna is közvetíti, várhatóan rengeteg fotó és légi felvétel is készül majd Oroszlányról. Ezen felül a két évvel ezelőtti futamhoz hasonlóan számos meglepetéssel, érdekességgel is készülnek a rendezők.

De hogy is kezdődött az egész? Több mint kilenc évtizeddel ezelőtt, 1925. június 27-én indult útjára először a Tour de Hongrie mezőnye. Az első magyar verseny hajnali négy órakor a budapesti Gellért-szálló elől rajtolt. A táv 510,5 km volt, körbe a Dunántúlon. Akkoriban még nem nagyon volt olyan kísérőautó, amely gond nélkül, egyenletes, negyvenes tempóban tudta volna követni ezt a távot.

A kezdet nehéz volt, s a folytatás sem könnyebb, de egészen a második világháborúig minden évben rendeztek körversenyt. Illetve dehogy! Kétszer is szünetet tartottak, először 1928-ban, amikor Magyarországon rendezték meg az országúti világbajnokságot, de szünet volt 1936-ban is, akkor már inkább politikai okokból: a mieinknek kötelező volt remekelni a berlini olimpián, s ezért felmentést kaptak a magyar kerékpárosok.

A világháború sem állta a karaván útját, mindig arra ment a mezőny, amerre éppen felszedték az aknákat, de ment, mintha érezte volna, hogy már nem sokáig mehet. Mert 1965-ig még kisebb nagyobb kihagyásokkal volt körverseny, ám utána negyed évszázadon át elmaradt. 1993-ban végre megtört a jég, újra elindult és hat éven át működött a Tour de Hongrie, a Magyar Kerékpáros Szövetség szervezésében, majd két éves szünet után, 2001-től ismét folyamatosan zajlik a rangos kerékpárverseny. Idén – csakúgy, mint tavaly- a koronavírus-járvány árnyékában rendezik meg az eseményt.

Ebben az esztendőben is négy színes megkülönböztető mez talál gazdára a Tour de Hongrie során. Az összetett verseny győztese viselheti majd a sárgát, a legügyesebb sprinteré lesz a zöld, a legjobb hegyi menőé pedig a piros. A fehér mezt a legsikeresebb magyar kerékpáros húzhatja majd fel.


Elérhetőségeink

  • Oroszlányi Közös Önkormányzati Hivatal
    Oroszlány, Rákóczi Ferenc út 78.
    +36 (34) 361-444
    hivatal@oroszlany.hu
  • A honlap tartalmáért felelős vezető:
    Lazók Zoltán
    Oroszlány Város polgármestere

Népszerű cikkek