Hír
2021. április 14.

Meghúzták a vészcsengőt a táboroztatók

Hatalmasat zuhant az érdeklődés a nyári táborok iránt.

Várhatóan szabad nyarunk lesz, mégis kevesen foglalták le a táborhelyeket a gyereküknek a nyárra, holott a kínálat igencsak széles a vakációs lehetőségekből. A kivárás taktikája nem lesz kifizetődő a szülőknek, valamint a táboroztatók részére sem. Félő, hogy utóbbiak közül sokan lehúzhatják a rolót, ha még egy visszafogott nyár vár rájuk, írja közleményében a Táborfigyelő portál.

Az idei jelentkezési szezon érhetően valamelyest később indult el, a szokásos február havi felpörgés helyett március közepétől kezdtek tábori helyeket keresni és lefoglalni a szülők. Jelenleg a szokványos jelentkezésekhez képest több mint 65%-os a visszaesés, ami nem jelenti, hogy ne lenne hatalmas igény a táborokra az idei esztendőben.

A Táborfigyelő részére küldött visszajelzések alapján egyértelmű, valamint a látogatók portálon töltött idejéből is látszik, hogy a szülők jó része már kiválasztotta a tábort gyermekének az idei vakációra, de sokan kivárnak, amíg végleges döntés születik arról, hogy a táborokat valóban meg lehet rendezni. Ez több szempontból is kockázatos lépés a gyerekekre nézve, ugyanis, ha a jelentkezések a mai szinten maradnak még pár hétig, a táboroztatók több turnust, esetleg kész táborokat is visszamondhatnak az érdeklődés hiányára hivatkozva. Ennek előjelei már most is látszanak. Félő, hogy a visszahívott turnusok, valamint a szektorban terjedő negatív visszhang miatt meg sem rendezett táborok okán kevés lesz a tábori férőhely a nyár kezdetén. Az oltások ütemezése alapján szabad nyara lehet a gyerekeknek, végre kiszabadulva a négy fal közül, önfeledten játszva kortársaikkal, de ha nem lesz elegendő kínálat a vakációs lehetőségekből, úgy ez nem tud megvalósulni. A szülőknek nyáron ugyanúgy dolgozniuk kell, mint minden évben, viszont a koronavírus miatt már kivett szabadságok még inkább megnehezíthetik a gyermekfelügyelet megoldását a 12 hetes szünetben, ami ugyancsak arra kell ösztökélje az érintetteket, hogy legyenek táborok.

A probléma sokrétű, ugyanis, ha a szülők nem jelentkeznek a táborokba ezekben a hetekben, úgy kevesebb lesz a táborhely a nyáron, és a második visszafogottabb nyarat a táboroztatók jó része nem biztos, hogy kibírná. Fontos lenne a szülők bizalma, támogatása a táborszervezők irányába, ugyanis anyagi kockázata a családoknak nincs: ha nem lehet táborokat szervezni a nyáron a COVID miatt, úgy minden korábban befizetett előleg visszajár a szülőknek! A fenti bizalom mellett a szektor a döntéshozókat is kéri: ahogy ezt a járványhelyzet engedi, jelentsék be, hogy táborozhatnak a gyerekek nyáron, ez újfent elősegítené a jelentkezések elindulását.

Arra is vigyáznia kell a szülőknek, hogy ha eldördül a startpisztoly, és hivatalosan is engedélyezik a táboroztatást, úgy az előző évihez hasonló rohamra kell számítani, azaz egyes turnusok napok, akár órák alatt is betelhetnek, és a nagy tumultusban a később ébredőknek már csak az előzőleg tervezettnél esetleg drágább vagy kevésbé ideális témájú táborok maradnak.

Forrás: Sokszínű Vidék


Elérhetőségeink

  • Oroszlányi Közös Önkormányzati Hivatal
    Oroszlány, Rákóczi Ferenc út 78.
    +36 (34) 361-444
    hivatal@oroszlany.hu
  • A honlap tartalmáért felelős vezető:
    Lazók Zoltán
    Oroszlány Város polgármestere

Népszerű cikkek