Önkormányzat
2021. április 13.

Oroszlány lakóinak médiafogyasztási szokásai

A 2015-ös, majd a 2018-as felmérés után újra elvégezte Oroszlány Város Önkormányzata a kutatást a lakosság médiahasználatával kapcsolatosan. A kiértékelésre a városvezetők és a helyi média képviselőinek jelenlétében hétfőn délelőtt került sor a polgármesteri hivatalban.

2021-ben a korábbiakkal ellentétben nem az IPSOS-t kérték fel a munkára, hanem saját erőforrásaikra támaszkodva végeztek közvélemény kutatást. Ez az alkalmazott módszertanban változtatást jelentett. Jelen tanulmány egy online és nyomtatott – a 2840 újság mellékleteként postán eljuttatott - adatfelvétellel valósult meg, mely összesen 406 oroszlányi lakos válaszával készült kutatás eredményét mutatja be.

A kutatási téma kibővült közéleti, a város mindennapjait érintő témakörök vizsgálatával, felmérve a lakossági elégedettségét és azt, hogyan érzik magukat a településen 2021-ben. A megválaszolandó kérdések között szerepelt továbbra is, hogy mely csatornákon, médiafelületeken, és milyen hatékonysággal valósítható meg a kommunikáció a város lakosságával.

A közvélemény kutatás adatbázisa a mellékletben olvasható!



Elérhetőségeink

  • Oroszlányi Közös Önkormányzati Hivatal
    Oroszlány, Rákóczi Ferenc út 78.
    +36 (34) 361-444
    hivatal@oroszlany.hu
  • A honlap tartalmáért felelős vezető:
    Lazók Zoltán
    Oroszlány Város polgármestere

Népszerű cikkek