Koronavírus
2021. február 22.

Megszavazták a veszélyhelyzet meghosszabbítását

Hétfő délután 133 igennel, 55 nem ellenében és egy tartózkodással megszavazták a veszélyhelyzet meghosszabbítását a Parlamentben.

Az Országgyűlés ezzel újra felhatalmazta a kormányt, hogy a koronavírus-járvány miatt kihirdetett veszélyhelyzettel összefüggésben hozott kormányrendeletek hatályát a most megszavazott törvény hatályvesztéséig - a kihirdetést követő 90. napig - meghosszabbítsa. A parlament ugyanakkor ennél korábban is visszavonhatja felhatalmazást.

A megerősítéssel kapcsolatban az előterjesztés indoklása azt hangsúlyozza: az Országgyűlés politikailag elismeri a járvány megakadályozására tett eddigi kormányzati lépéseket.

  • A parlament külön jóváhagyta azt a kormánydöntést, amellyel a tavaly november elején kihirdetett veszélyhelyzet ideje alatt kiadott egyes kormányrendeleteket a 2021. február 7-én hatályos szövegükkel újból hatályba léptették.
  • A hétfőn elfogadott jogszabály rendezi az időközi választások és népszavazások kérdését is, kimondva, hogy a veszélyhelyzet megszűnését követő napig időközi választás és népszavazás nem tűzhető ki, a már kitűzöttek pedig elmaradnak. A ki nem tűzött és az elmaradt választásokat, népszavazásokat a veszélyhelyzet megszűnését követő 15 napon belül kell kitűzni.

Forrás: 24.hu


Elérhetőségeink

  • Oroszlányi Közös Önkormányzati Hivatal
    Oroszlány, Rákóczi Ferenc út 78.
    +36 (34) 361-444
    hivatal@oroszlany.hu
  • A honlap tartalmáért felelős vezető:
    Lazók Zoltán
    Oroszlány Város polgármestere

Népszerű cikkek