Ünnep
2020. március 15.

Csendes megemlékezés

„A márciusi fellángolás (...) bölcsője volt a magyar alkotmánynak s éppen ezért sírig tartó kötelessége minden magyar embernek, hogy a szabadság ébredésének emlékét, mely csodálatosan összeesik a tavasz ébredésével, minden évben kegyelettel megülje. Csak így érhetjük el, hogy az utódok soha szem elől ne téveszthessék dicső őseik érdemeit.” /Cinkotai Nagy Ince/

Koronavírus
2020. március 15.

Rendkívüli tájékoztatás!

Az iskolák után hétfőtől bezárnak az óvodák, a bölcsőde, a művelődési ház és a könyvtár, az uszoda és a sportlétesítmények is!

A kialakult koronavírus járvány veszélyhelyzete végett Lazók Zoltán Oroszlány Város Polgármestere 2020. március 15-én összehívta az alpolgármesterekből, önkormányzati fenntartású intézményvezetőkből, valamint nevelési és oktatási intézmények vezetőiből álló Operatív Törzs első ülését.

Hír
2020. március 15.

Jeep találkozó

Ismét remek autós seregszemlére került sor Oroszlányban, a V8 Étterem parkolójában. A kitűnő időjárásnak köszönhetően közel 30 amerikai járgány vett részt az eseményen, bár rányomta a bélyegét a koronavírus miatti határzár, hiszen sokan jöttek volna a szomszédos országokból is.

Hír
2020. március 15.

A köz szolgálatában

Évértékelő közgyűlést tartott Oroszlány Város Polgárőr Egyesülete péntek délután, melyen az egyesületi tagok mellett részt vett Lazók Zoltán polgármester, Kiss Sándor alezredes, az Oroszlányi Rendőrkapitányság vezetője és Nagy Aladár, a Megyei Polgárőr Szövetség titkára.

Koronavírus
2020. március 14.

Vészhelyzeti rendelkezések

Oroszlány város polgármesterének intézkedési terve alapján Németh Gábor, az Oroszlányi Ingatlankezelő és Hasznosító Zrt. vezérigazgatója, mint a Létesítményeket Üzemeltető Nonprofit Kft. tulajdonos képviselője a koronavírus fertőzés megelőzése érdekében a kormányzati intézkedésekkel összhangban azonnali hatállyal intézkedéseket vezetett be.

Koronavírus
2020. március 14.

A Művelődési Központ közleménye

Az oroszlányi Kölcsey Ferenc Művelődési Központ és Könyvtár közleménye a koronavírus-fertőzés megelőzése érdekében tett intézkedésekről. A közlemény 2020. március 13-tól visszavonásig, illetve további tájékoztatásig van érvényben.

Koronavírus
2020. március 14.

Az óvodák és a bölcsőde még nem zár be!

A 41/2020. (III. 11.) kormányrendelet 4. §. (c) pontja szerint: az összehangolt védekezés érdekében köznevelési intézményben rendkívüli szünetet az intézményvezető, a jegyző, valamint az Oktatási Hivatal NEM rendelhet el. Ennek ellenére – a lakosság és a gyerekek biztonsága érdekében mind több önkormányzat dönt a bezárásról.

Koronavírus
2020. március 14.

Szünetel az ügyfélfogadás

A Központi Statisztikai Hivatal a koronavírus terjedésének csökkentése, illetve megakadályozása érdekében 2020. március 16-tól átmenetileg szünetelteti személyes ügyfélfogadását. A felmerülő kérdéseiket szíveskedjenek írásban a Lépjen velünk kapcsolatban! felületen keresztül benyújtani, melyekre változatlanul, folyamatosan válaszolnak.

KSH

Koronavírus
2020. március 14.

Hétfőtől bezárják az iskolákat!

Orbán Viktor miniszterelnök bejelentette, hogy március 16-tól digitális munkarendet vezetnek be, a tanulók nem mehetnek be az oktatási intézményekbe. A tanároknak folytatni kell a tanítást, digitális eszközökkel, akár otthonról.


Találatok száma: 112db

Elérhetőségeink

  • Oroszlányi Közös Önkormányzati Hivatal
    Oroszlány, Rákóczi Ferenc út 78.
    +36 (34) 361-444
    hivatal@oroszlany.hu
  • A honlap tartalmáért felelős vezető:
    Lazók Zoltán
    Oroszlány Város polgármestere

Népszerű cikkek