Önkormányzat
2020. július 17.

Újra összeült a testület

A hosszú, kényszerű szünet után Lazók Zoltán polgármester vezetésével 13 napirendi pont megvitatása várt a képviselőkre a csütörtöki ülésen.

Elsőként a két ülés között történt fontosabb eseményekről, a hozott döntésekről kaptak tájékoztatót a jelenlévők. Ezek között kiemelt fontosságú volt az a részletes beszámoló, mely a veszélyhelyzet ideje alatt végzett önkormányzati feladatokról – polgármesteri döntések, közbiztonsági és közegészségügyi intézkedések, a 70 év feletti lakosok ellátása, közétkeztetési feladatok megoldása – szólt. Tájékoztató hangzott el - többek között – a szünidei gyermekfelügyeletről és gyermekétkeztetésről is.

Elfogadták Oroszlány Város Önkormányzata 2019. évi költségvetésének végrehajtásáról szóló beszámolót, valamint a 2020. évi költségvetés - 4/2020. (II.13.) önkormányzati rendelet – módosítását. Szintén elfogadásra került az önkormányzat saját bevételének, valamint adósságot keletkeztető ügyleteiből eredő fizetési kötelezettségeinek a költségvetési évet követő három évre várható összegének megállapításáról szóló 19/2020. (II.11.) Kt. határozat módosítása.

Ötödik napirendi pontként az Oroszlányi Rendőrkapitányság beszámolójára került sor. A település közbiztonságának helyzetéről, a közbiztonság érdekében tett intézkedésekről és az azzal kapcsolatos feladatokról Kiss Sándor rendőr alezredes, kapitányságvezető számolt be.

A képviselők elfogadták a Petőfi udvar 4-5. szám alatti önkormányzati bérlakások pályázati rendszerének kialakításával és egyéb önkormányzati bérlakások hasznosításával kapcsolatos tulajdonosi döntésekről szóló előterjesztést. Továbbá döntöttek a 2020/2021. nevelési évben indítható óvodai csoportok számának meghatározásáról és a csoportlétszámok túllépésének engedélyezéséről.

Egyhangúan megszavazták azt az előterjesztést is, mely az Oroszlányi Közös Önkormányzati Hivatal székhelyépületének nyílászáró cseréjére irányuló pályázatról szólt. A pályázat célja a közös önkormányzati hivatal infrastrukturális fejlesztésének, felújításának támogatása. Közös feladatellátás esetén kizárólag a székhely településen működő hivatal épületének fejlesztésére igényelhető támogatás. A pályázat elbírálásakor intézményfejlesztés esetén előnyt élveznek a fenntartási költségek csökkentését célzó fejlesztések, felújítások (nyílászárócsere, hőszigetelés, fűtéskorszerűsítés). A Polgármesteri Hivatal külső nyílászárói zártszelvényből készültek, amelyek hőátbocsájtási tényezői nagyon rosszak. A fix üvegezésű és a billenő fémablakok is elavultak, rosszul záródnak, a mai előírásoknak nem felelnek meg. Cseréjük a fentiek alapján időszerűvé vált - hangzott el az indoklásban. Jelen pályázaton vissza nem térítendő költségvetési támogatás igényelhető.

Módosították a Képviselő-testület idei munkatervét, és egyöntetűen támogatták az önkormányzati ingatlanvagyonnal kapcsolatos döntéseket. Zárt ülésen tárgyalták az OSE Lions 2020. évi működési költségeihez való hozzájárulást, valamint döntöttek az idei városi kitüntetési javaslatokról.

A testületi ülés teljes anyagát itt találja.


Elérhetőségeink

  • Oroszlányi Közös Önkormányzati Hivatal
    Oroszlány, Rákóczi Ferenc út 78.
    +36 (34) 361-444
    hivatal@oroszlany.hu
  • A honlap tartalmáért felelős vezető:
    Lazók Zoltán
    Oroszlány Város polgármestere

Népszerű cikkek