Koronavírus
2020. június 18.

Éjfélkor megszűnt a veszélyhelyzet

A Magyar Közlöny 2020. évi 145. számában megjelent a veszélyhelyzet megszűntetéséről szóló rendelet, így szerda éjfélkor véget ért a veszélyhelyzet Magyarországon.

A különleges jogrenddel összefüggésben hozott rendeletek a veszélyhelyzet megszűnésével hatályukat vesztik, így éjféltől kezdve több területen változik az életünk. Így többek között júliustól ismét szedhetnek parkolási díjat az önkormányzatok, megszűnik az ingyenes parkolás lehetősége.

A rendezvényeket tiltó és korlátozó előírások túlnyomó részét eltörlik. A veszélyhelyzet megszűnésével ismét lehet időközi választásokat tartani, lehet népszavazási kezdeményezéseket indítani.

Az év végéig nem kell idegenforgalmi adót fizetni, és a négyszázalékos turizmusfejlesztési hozzájárulás sem terheli a szállásadókat. A lejárt okmányok 180 napig érvényesek maradnak a veszélyhelyzet megszűnésével.

A törlesztési moratórium továbbra is él, egészen az év végéig csak annak kell fizetni a hitelét, aki külön kéri. Adókötelezettségek teljesítésével kapcsolatos könnyítések is érvényben maradnak: továbbra is szeptember vége marad egy sor adónemnél a fizetési határidő.

Éjféltől a kormány szükség esetén egészségügyi válsághelyzetet rendelhet el, amely járványügyi készültségnek minősül. Ennek idején a betegek ellátása az egészségügyi válsághelyzeti ellátás keretében történik.

A vírus nem tűnt el, így az Operatív Törzs megmarad és járványügyi bevetési egységet hoznak létre, ez fog közbeavatkozni, ha esetleg valahol újra megjelenik a vírus.

Forrás: origo.hu
Kép: illusztráció


Elérhetőségeink

  • Oroszlányi Közös Önkormányzati Hivatal
    Oroszlány, Rákóczi Ferenc út 78.
    +36 (34) 361-444
    hivatal@oroszlany.hu
  • A honlap tartalmáért felelős vezető:
    Lazók Zoltán
    Oroszlány Város polgármestere

Népszerű cikkek