Koronavírus
2020. április 28.

Oroszlányi helyzetjelentés

Az elmúlt napok eseményeiről, valamint a koronavírus vészhelyzetet érintő fontos döntésekről tartott tájékoztatót Lazók Zoltán polgármester a Városi Televízió hétfői adásában. Oroszlányon jelenleg 29 fő van hatósági karanténban, továbbá lezárásra került a hajléktalan szálló, ami további 48 embert érint. A városban 5 fertőzött van regisztrálva.

Némi riadalmat okozott a lakosság körében a hajléktalan szálló lezárása és kiürítése. A közelmúltban járt orvosi kezelésen – dialízisen - a tatabányai Szent Borbála kórházban az Oroszlányi hajléktalanszálló egyik lakója. A vizsgálati protokollnak megfelelően megtörtént a mintavétel a garat és az orr nyálkahártya felszínekről, majd a személyt elbocsájtották, aki visszatért a szállóra, ahol több szobában megfordult, valamint érintkezésbe került több lakótársával is. Három nap múlva kellett újra kezelésre mennie a megyeszékhelyre, amikor tudatták vele, hogy az első tesztje pozitív lett. Ezt követően rendelte el a megyei kormányhivatal vezetője, a megyei tisztifőorvos és Oroszlány polgármestere a hajléktalanszálló bezárását, a lakók elhelyezésére pedig a jelenleg üresen álló középfokú kollégiumot jelölték ki. Hétfőn mind a 48 hajléktalan át lett költöztetve. Az épületet bekamerázták és a rendőrség folyamatosan ellenőrzi, hogy senki ne hagyhassa el azt. Megnyugtatásképpen, a karantén lejárta után is csak úgy jöhet ki bárki onnan, hogy le lesz tesztelve. Gondozásukat a szociális szolgálat két önkéntese vállalta, akik beköltöztek velük együtt. Ellátásukról – ahogy eddig is - az önkormányzat gondoskodik. A kiürült hajléktalan szállónak elrendelték a teljes fertőtlenítését.

A hétvégén immár harmadik alkalommal került sor a kormányrendeletet kiegészítő intézkedésre, kijárási korlátozásra. Az előző hetekhez képest óriásit lazult a fegyelem. Noha mindenhonnan azt hallani, hogy a járvány most fog tetőzni, az emberek elkönyvelték, hogy már lehet lazítani. Ez sajnos a hétvégi viselkedésben is megmutatkozott.

„Ismételten szeretném felhívni a figyelmet: a kijárási korlátozás azt jelenti, hogy csak a legszükségesebb esetben szabad elhagyni otthonunkat, és mindenféle csoportosulástól tartózkodni kell. Tehát nem megengedett, még egy háztartásban élőknek sem, hogy közterületen, pl. a ház előtt beszélgessenek. Ezt a kollégák kiemelten ellenőrizték a hétvégén, és ha szép szóval nem ment, bizony bírságoltak is. A legtöbb probléma az Erőműi tónál volt, de kellett intézkedni a piacon is”- mondta a városvezető.

Sok településhez hasonlóan, Oroszlányban is az önkormányzati képviselők, alpolgármesterek, valamint a polgármesterek juttatását is csökkentették. Már az intézkedések kezdetekor a képviselői keretek a költségvetésben átcsoportosításra kerültek. Több képviselő magánemberként is utalt összegeket az adományszámlára, vannak, akik önkéntes munkával is kiveszik részüket a védekezésből. Mivel jelenleg az önkormányzati bizottsági munka nem lehetséges ezért a képviselők és bizottsági tagok tiszteletdíja is módosult, egyedül a képviselők alapdíjazása maradt meg.

Megszűnt viszont a bizottsági tagságért járó tiszteletdíj, a bizottsági elnökségért járó tiszteletdíj valamint a tanácsnoki munkáért járó tiszteletdíj is. Továbbá április 15-től a polgármester és az alpolgármesterek a jutalmakról lemondtak, Rajnai Gábor társadalmi alpolgármester tiszteletdíját 20%-kal csökkentették.

A város a közelmúltban 2 millió forinttal járult hozzá a tatabányai Szent Borbála Kórház tesztberendezéséhez, melyet azóta egy újabb adományt követett. A sürgősségi osztályon úgy döntöttek, hogy a dolgozók nem hagyhatják el munkahelyüket, így problémát okoz - többek mellett – ruháik tisztítása. Mivel több oroszlányi egészségügyi szakember is érintett kórházi dolgozóként, városunk önkormányzatához fordultak segítségért. Az azonnal intézkedésnek köszönhetően, a múlt héten átadásra került az osztály által kért szárítógép.

E mellett, természetesen az oroszlányi intézményeket is ellátják védőfelszerelésekkel. Folyamatosan érkeznek a maszkok, gumikesztyűk és fertőtlenítőszerek a létesítményekbe, az elmúlt napokban pedig Szabó Mihály alpolgármester a közterület-felügyeletnek, a mentőknek, a rendőrségnek, a szociális szolgálatnak, valamint a tűzoltóságnak szállította ki a digitális lázmérőket, az ózongenerátorokat és plexi arcvédő pajzsokat.

Az említettek mellett a városháza épületébe is kerül egy mosógép, egy szárítógép és két porszívó, hogy megfelelően lehessen fertőtleníteni az itt használt textíliákat, felületeket. Feladat ellátási kötelezettségük támogatására mosógép, szárítógép és két hűtőszekrény fog hamarosan érkezni az Idősek Átmeneti Otthonába is.

Elkezdődött a tartós élelmiszer-gyűjtés. Az adományokat az Önkormányzati Szociális Szolgálat által biztosított külön bejáratú helyen / Oroszlány, Fürst S. u. 20. épület oldalsó bejárata, volt lottózó/ minden hétköznap 9-11 óra között várják. Erre azért van szükség, mert egyre több alkalommal kell azonnali segítséget nyújtani hirtelen nehéz élethelyzetbe került személyeknek, családoknak. Ezekben az esetekben a segítségnek ténylegesen gyorsnak kell lennie, nem lehet megvárni, hogy a hatósági ügyek lezáruljanak, a pénzügyi támogatások felvételre kerüljenek. Jellemzően egy-két napra elegendő alapvető élelmiszereket, fertőtlenítő szereket biztosít az Önkormányzat a rászorulóknak. Lehetőség van pénzbeli adományozásra is, ezt az önkormányzat számlaszámára utalhatják, a közlemény rovatba az „Adomány” szót kell feltüntetni. A számlán már közel 1 millió forint gyűlt össze, amelyet kizárólag a védekezésre fordítanak.

A kialakult járványhelyzet miatt az önkormányzat kétfajta tesztcsomagot vásárolt. A Szakrendelő Intézet javaslatára 300 fő részére biztosít tesztelési lehetőséget az önkormányzat, melyeket elsőként a „frontvonalon” dolgozókon végzik el: az egészségügyben dolgozókon, a szociális szolgálat, a hivatal kollégáin és a mentősökön. Ezen kívül további 1000 db gyorstesztet is sikerült a városnak beszerezni.

Hétfőn, május 4-én 77 diák fogja megkezdeni a magyar érettségit a Hamvas Béla Gimnáziumban, és május 21-ig szinte minden nap lesz vizsga. Sok diák tesz emelt szintű érettségit, nekik Tatabányára kell menniük. Védelmükért mindent megtesznek az intézményekben. 6-8 diák lehet maximum egy teremben, mindent lefertőtlenítettek, mindenki kap maszkot és kesztyűt. A TSC Eötvös Loránd Szakgimnázium és Szakközépiskolában 8-an érettségiznek, ott is mindennel felkészültek. A ballagások elmaradnak, a tervek szerint azokat utólag, szeptemberben fogják megtartani.

„Tudom, hogy nehéz ez az időszak. Ennek ellenére mindenkinek meg kell értenie, hogy a vírus terjedését csak úgy tudjuk akadályozni, ha nem csoportosulunk, és otthon maradunk. A vírus itt van a városban, és mind többen fertőződnek meg! Amikor korlátozó intézkedéseket hozok, nem azért teszem, hogy bosszantsam a polgárokat, hanem azért, hogy megvédjem őket, családjaikat, szeretteiket. Ebben a helyzetben nem a sportolni, szórakozni vagy kirándulni vágyókért felelek, hanem közel 20 ezer ember életéért!” – mondta zárszóként Lazók Zoltán.


Elérhetőségeink

  • Oroszlányi Közös Önkormányzati Hivatal
    Oroszlány, Rákóczi Ferenc út 78.
    +36 (34) 361-444
    hivatal@oroszlany.hu
  • A honlap tartalmáért felelős vezető:
    Lazók Zoltán
    Oroszlány Város polgármestere

Népszerű cikkek