Statisztika
2019. augusztus 01.

Mind drágábbak a lakások

2018-ban az eladott lakások 5,6%-a volt új építésű. 2019 I. negyedévében ez az arány 3,3%-ot ért el az egy évvel korábbi 2,7%-kal szemben – olvasható a KSH gyorselemzésében. 2018-ban 164 ezer adásvétel1 zajlott le a lakáspiacon, 6,5%-kal több, mint 2017-ben. Az egy évvel korábbinál 4,7%-kal több használt lakás cserélt gazdát az év során, míg az eladott új lakások száma közel másfélszeresére emelkedett és meghaladta a 9 ezret.

2019 I. negyedévében is tovább emelkedett a piaci forgalom. Az eddig ismertté vált adásvételek száma 7,4%-kal haladta meg az egy évvel korábban, hasonló feldolgozottság mellett összesített adatokat. Az új lakások száma egyharmadával lett magasabb az előző év azonos időszakinál.

Mivel azonban az eladott lakások összetétele a korábban becsültnél nagyobb mértékben tolódott el az alacsonyabb értékűek felé, a használt lakások piacán jelentősebb, 45%-os áremelkedés következett be. Ezzel párhuzamosan az előző évihez viszonyított tiszta áremelkedés a korábbi évekre jellemző 11–13%-nál is magasabb, 14%-os volt.

Az új lakások éves átlagára a 2017. évi, kiugróan magas, 19%-os növekedés után 2018-ban további 13%-kal, a 2015. évi csaknem másfélszeresére emelkedett.

2019 I. negyedévében a lakásárak emelkedése tovább folytatódott:

  • a használt lakások ára az előző negyedévinél 5,0%-kal, a 2018. I. negyedévinél 16%-kal volt magasabb,
  • az új lakások az előző negyedévinél 5,1%-kal, az előző év azonos időszakinál pedig 9,6%-kal kerültek többe.

A 2015-höz viszonyított árnövekedés mértéke – a revideált összetételhatás figyelembevételével – mindkét részpiacon megközelítette a 60%-ot.

KSH


Elérhetőségeink

  • Oroszlányi Közös Önkormányzati Hivatal
    Oroszlány, Rákóczi Ferenc út 78.
    +36 (34) 361-444
    hivatal@oroszlany.hu
  • A honlap tartalmáért felelős vezető:
    Lazók Zoltán
    Oroszlány Város polgármestere

Népszerű cikkek