Kultúra
2019. július 07.

Nyáresti dallamok

Elsősorban szórakoztató, a nyárnak megfelelő hűsítő művekkel készült a Bányász Koncert Fesztivál Fúvószenekar, szombat esti, oroszlányi szabadtéri koncertjére – tudtuk meg Román Géza karnagytól.

Az üdítő darabok között hallhatott a nagyérdemű indulókat, klasszikusokat, de játszottak Blues Brotherst és Abba Goldot is, amiért igazán hálás volt a meleg ellenére is szép számban összegyűlt közönség.

Ilyenkor erre van igény, – folytatta a karmester – az ember megiszik egy fröccsöt, és mellette meghallgat egy könnyed slágert.

Valóban erről szólnak az Oroszlányi Közösségi Színtér és Könyvtár munkatársai szervezte Zenés Nyári Találkozások, melynek második produkciója volt idén, a szombat esti koncert, amikor több mint negyven zenész fújta és ütötte hangszerét a város szabadtéri színpadán.

A közel egy órás produkcióval a zenekar nem búcsúzik a muzsika szerelmeseitől, és az idei évtől, hiszen bányásznap alkalmával fúvószenekari találkozót szerveznek, de hagyományos csákvári táborukat is végigfújják majd, hiszen 2020-ban hetvenöt évesek lesznek, ezért teljesen új repertoárral szeretnének a nagyközönség elé állni.

Kérdésünkre Román Géza elmondta: az elmúlt két évben összeszokott a zenészekkel, nagyon jól érzi magát az együttes élén, és „egy húron pendül” velük, még akkor is, ha az oroszlányi Bányász egy vérbeli fúvószenekar.


Elérhetőségeink

  • Oroszlányi Közös Önkormányzati Hivatal
    Oroszlány, Rákóczi Ferenc út 78.
    +36 (34) 361-444
    hivatal@oroszlany.hu
  • A honlap tartalmáért felelős vezető:
    Lazók Zoltán
    Oroszlány Város polgármestere

Népszerű cikkek