Nagy érdeklődés mellett zajlott az idei nőnapi kerékpártúra Oroszlányban. Az OSZE kerékpáros szakosztályának hagyományos kezdeményezése a közös tekerés mellett jótékonysági akcióval, ajándéksorsolással és koncerttel is várta a résztvevőket.
Nagy érdeklődés mellett zajlott az idei nőnapi kerékpártúra Oroszlányban. Az OSZE kerékpáros szakosztályának hagyományos kezdeményezése a közös tekerés mellett jótékonysági akcióval, ajándéksorsolással és koncerttel is várta a résztvevőket.
Március 10-én, kedden több oroszlányi címen szünetelhet az áramszolgáltatás 08:00 és 16:00 között. A megadott időpont tájékoztató jellegű, a befejezés a helyszíni ütemtől függhet.
Hasznos tanácsokkal segítette a szezon előtti felkészülést a Veterán Járművek Baráti Köre. Szó esett a műszaki állapot ellenőrzéséről, a szükséges karbantartásról és a biztonságos közlekedés alapjairól.
Oroszlány Város Óvodáiba történő 2026/2027. nevelési évre szóló jelentkezés hirdetménye.
A falusi disznótor hangulata költözött a Szlovák Tájházba. A szervezők bemutatták a feldolgozás lépéseit és a disznótorhoz kapcsolódó eszközöket, miközben a helyszínen készülő hagyományos ételek is felidézték a régi falusi disznótorokat. A program a fiataloknak szólt, akik élményszerűen ismerkedhettek meg a népi hagyományokkal, mindezt testközelből követve.
Március 4-én, szerdán több oroszlányi címen szünetelhet az áramszolgáltatás 08:00 és 14:00 között. A munkálatok ideje tájékoztató jellegű, a befejezés a helyszíni ütemtől függhet.
Fontos mérföldkőhöz érkeztek a Tatabányai Szakképzési Centrum Eötvös Loránd Szakképző Iskola végzős tanulói. A Kölcsey Ferenc Művelődési Központ és Könyvtár színháztermében családtagjaik, pedagógusaik és meghívott vendégeik körében vették át a középiskolai évek lezárását jelképező szalagot.
Költségvetési módosításról, választási bizottságokról, fejlesztési pályázatról és alapítvány létrehozásáról határoztak a képviselők.
Koszorúzással és irodalmi zenei műsorral tisztelegtek a diktatúra áldozatai előtt a kocsedói emlékhelynél és a művelődési központban.
Március 3-án, kedden több oroszlányi címen szünetelhet az áramszolgáltatás. A megadott időpont tájékoztató jellegű, a befejezés a helyszíni ütemtől függhet.