Ünnepélyes keretek között kezdte meg munkáját a hétfői alakuló ülésén az újonnan megválasztott szlovák önkormányzat. Az ülésen Rajnai Gábor alpolgármester mellett ott volt File Beáta jegyző és Molnár Miléna aljegyző is.
Ünnepélyes keretek között kezdte meg munkáját a hétfői alakuló ülésén az újonnan megválasztott szlovák önkormányzat. Az ülésen Rajnai Gábor alpolgármester mellett ott volt File Beáta jegyző és Molnár Miléna aljegyző is.
Október végén és november első napjaiban sokszor riasztják a tűzoltókat kegyeleti mécsesek vagy gyertyák okozta tüzekhez.
Az influenzaszezon a téli hónapokra esik, a hideg, nedves levegőn ugyanis a kórokozók jól érzik magukat, hatékonyan terjednek, miközben az alacsony hőmérséklet rontja a nyálkahártyák teljesítményét.
Likerecz Attila és Bagócs János versenyzői az OVSEE színeiben 5 indulóval vettek részt a Műegyetem Kupán, és 5 első helyezéssel zárták a súlyemelőviadalt a hétvégén.
Oroszlány Város Önkormányzata 88.465.000 Ft vissza nem térítendő támogatás felhasználásával valósította meg az EFOP-2.2.3-17-2017-00039 azonosító számú, Az Önkormányzati Szociális Szolgálat Családok Átmeneti Otthona épületének fejlesztése című projektet 2018. február 6. és 2019. október 27. között.
Városunkban rendezték meg, a „Hagyományos régiók, régiók hagyománya” címet viselő XIII. Vass Lajos Népzenei Találkozót és Versenyt, vasárnap délelőtt.
Önkéntesek jelentkezését várja a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), hogy kiderüljön, változott-e a magyar háztartásokban az élelmiszerpazarlás mértéke.
Pénteken beiktatták hivatalába Lazók Zoltán polgármestert, valamint letette az esküt a város képviselő testülete és az alpolgármesterek is.
Vasárnapra virradó éjjel (27-én) 3 óráról 2 órára kell visszaállítani az órákat, ezzel kezdődik a téli időszámítás, amely 2020. március 29-ig tart.
Szolgáltatásaink kiváló minősége és a biztonságos ellátás érdekében folyamatos korszerűsítést hajtunk végre hálózatunkon.