Időpontfoglalás nélkül is lehet okmányügyeket intézni a vidéki kormányablakokban
A
védelmi intézkedések betartása mellett fokozatosan bővül a személyes ügyintézés
lehetősége a közigazgatásban. A veszélyhelyzet ideje alatt lejárt okmányok
cseréje esetében vidéken – tehát Budapesten és Pest megyén kívül – nem kötelező
előzetesen időpontot kérni, a kormányablakkal nem rendelkező településeken
pedig ismét szolgálatba állnak a mobilizált ügyfélszolgálatok. A
foglalkoztatási ügyfélszolgálatok az ország teljes területén időpontfoglalás
nélkül is fogadják ügyfeleiket.
Szombaton megnyitják a játszótereket
Pénteken délelőtt ismét összeült a Polgármesteri Hivatalban a járványhelyzetet kezelő Operatív Bizottság.
Egyszer használatos műanyagtermékek betiltását javasolja az ITM
2021. január elsejétől betiltaná Magyarországon az egyszer használatos műanyag italpoharak, valamint a könnyű és nagyon könnyű, ezen belül a biológiailag lebomló műanyagból készült hordtasakok forgalomba hozatalát az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) az Országgyűlésnek szerdán benyújtott törvénytervezet.
Folyamatos a háziorvosok ellátása
A koronavírus járványhelyzetre való tekintettel Oroszlány Város Önkormányzata folyamatosan biztosítja a megfelelő mennyiségű és minőségű védőeszközöket a helyi felnőtt és gyermek háziorvosok részére.
Pályázat roma fiatalok számára
A Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság pályázatot hirdet a középfokú köznevelési intézmények első, második vagy harmadik évfolyamán tanuló roma származású fiatalok tanulmányai eredményes befejezésének elősegítésére és a rendőri pálya választásának ösztönzésére a 2020/2021-es tanévre.
Változik a piac nyitvatartása
Lazók Zoltán Oroszlány Város Polgármestere módosította a piac nyitvatartásának és a 65. életévüket betöltött személyek általi látogatásának szabályairól szóló rendeletet.
Legyél Te is rendőr!
2020 szeptemberében 10 hónapos, szakképesítést adó rendőrképzés indul, melyre várják a jelentkezőket. A részletes tájékoztató a mellékletben olvasható.
Lakossági tájékoztató 2.
Újra megnyithattuk a hajléktalanszállót, változik a piac nyitva tartása, a héten még biztos nem nyitnak meg a játszóterek, hatályba lépett az új szociális rendelet. Május 4-től enyhítések tehetők a védekezésben, összegyűjtöttük, ezen a héten nálunk mire lehet számítani.
Elindult a város Instagram oldala!
Mutassuk meg Oroszlányt egy kicsit "más" nézőpontból. Kövessék, lájkolják vagy küldjenek képeket!
Milivoje Bozsovics lett az élvonal egyik legjobbja
Az OSE Lions felnőtt kosárlabdacsapatának remek szerepléséhez az olyan egyéni kiváló teljesítmények is hozzájárultak, mint Milivoje Bozsovicsé.