Közélet
2018. November 22.

Adománygyűjtés karácsonyra

Idén ismét megszervezi hagyományos Karácsonyi Adománygyűjtését a Magyar Élelmiszerbank.

Három napon keresztül, november 23-án, 24-én és 25-én várják a lakosság élelmiszeradományait országszerte közel 120 település több mint 200 áruházában. Az akcióhoz az idei évben is csatlakoztak a Centrál Színház művészei.

Az Élelmiszerbank akciójának célja, hogy minél több nélkülöző asztalára kerülhessen étel az ünnepek során. Az idén november 23-án, pénteken 15 és 20 óra között, november 24-én, szombaton 8 és 19 óra között, valamint november 25-én vasárnap 8 órától 18 óráig várja az Élelmiszerbank a lakosság élelmiszer adományait országszerte közel 120 településen. Az akcióban az ALDI, az AUCHAN, a METRO és a TESCO üzletláncok biztosítják a helyszínt több mint 200 ponton.

- Az áruházakban kijelölt gyűjtőpontokon az Élelmiszerbank önkéntesei várják az élelmiszeradományokat, elsősorban alapvető tartós élelmiszereket – mint például: cukor, olaj, tészta, konzerv, édességek, bébiételek – mondta Cseh Balázs, a Magyar Élelmiszerbank Egyesület elnöke.

A Karácsonyi Adománygyűjtésben résztvevő áruházak listáját ITT találhatja meg.


Elérhetőségeink

  • Oroszlányi Közös Önkormányzati Hivatal
    Oroszlány, Rákóczi Ferenc út 78.
    +36 (34) 361-444
    hivatal@oroszlany.hu
  • A honlap tartalmáért felelős vezető:
    Lazók Zoltán
    Oroszlány Város polgármestere

Népszerű cikkek