Közélet
2018. január 25.

Elsőként írt alá a polgármester

Oroszlányban rendezte meg csütörtök délelőtt országos aláírásgyűjtő kampányának vidéki nyitóprogramját a Rákóczi Szövetség.

Mint azt Csáky Csongor, a szövetség főtitkára elmondta, az Európai Nemzetiségek Föderális Uniójának tagszervezetei (FUEN) egy éven belül egymillió aláírást kívánnak összegyűjteni, hogy egy kisebbségi jogszabály megalkotásával az Európai Unió aktívan bekapcsolódjon az európai kisebbségek életminőségének javításába, illetve a regionális vagy kisebbségi nyelvekről szóló párbeszédbe.

- A XVI. Magyar Állandó Értekezlet (MÁÉRT) határozatában – a pártok egyhangú támogatásával - a Rákóczi Szövetséget bízta meg a magyarországi akció lebonyolításával, s ennek vidéki nyitóeseményére került sor ma Oroszlányban – nyilatkozta Csáky Csongor az M1 televíziónak, amelyik egyenes adásban számolt be a rendezvényről.

A Nemzeti Kisebbségvédelmi Kezdeményezés aláíróívét elsőként Lazók Zoltán polgármester látta el kézjegyével, aki emlékeztetett arra: Régi vágya a kontinens kisebbségben élő nemzetiségeinek, hogy uniós törvény rögzítse jogaikat, de erre a brüsszeli bürokrácia nem tett kezdeményezést, így maradt az a lehetőség, hogy egymillió aláírás összegyűjtésével adjunk nyomatékot a Kisebbségvédelmi Kezdeményezésnek. Oroszlányban évszázadok óta békében, a gondokat konszenzussal megoldva élünk együtt a nemzetiségi népcsoportokkal. Évente rendre sokan kérnek településünkön állampolgárságot, aktívan tartjuk a kapcsolatokat a felvidéki és erdélyi magyarsággal, vendégként, jó szívvel fogadjuk küldöttségeiket, delegációikat.

- Számomra különös fontossággal bír a nemzetiségi kisebbségi lét, hiszen családom maga is érintett ez ügyben: Apai ágon a Kárpátaljához kötődik a famíliám. Nagyszüleim mindketten ott éltek, s azon tájéknak különleges tulajdonsága volt, hogy pár évtized alatt még olyan emberek is részesülhettek 5-6 állampolgárságban, akik el sem hagyták falujukat. Az Osztrák-Magyar Monarchia, a csehszlovák, a szovjet, a román, az ukrán és a magyar gyámkodás körforgásában, s különösen Trianon után aztán sokan fogták batyujukat, és indultak a nagyvilágba, nagyszüleim Franciaországba. Onnan érkeztek haza, pontosabban Oroszlányba 1942 tavaszán – fogalmazott a városvezető.


Elérhetőségeink

  • Oroszlányi Közös Önkormányzati Hivatal
    Oroszlány, Rákóczi Ferenc út 78.
    +36 (34) 361-444
    hivatal@oroszlany.hu
  • A honlap tartalmáért felelős vezető:
    Lazók Zoltán
    Oroszlány Város polgármestere

Népszerű cikkek