Egészség
2017. december 06.

Véradókat köszöntöttek

Kevesen fogadták el a meghívást a véradók napja alkalmából megrendezett ünnepségre, amit a Hunyadi iskola diákjainak műsora vezetett fel kedden délután a Bányász Klubban.

A megjelenteket Brunner Róza városi elnök köszöntötte, köztük Lazók Zoltán polgármestert, Bercsényi Cecíliát, a vérellátó szolgálat vezetőjét és Emődi Ferencné járási hivatalvezetőt.

Mint azt a polgármester elmondta, fejetkell hajtani azok előtt, akik a Vöröskereszt szervezésében a vérüket adják rászoruló embertársaik gyógyulása érdekében. A rászorulók pedig ma is, holnap is, és a jövőben is bizton számíthatnak önzetlen felajánlásukra. Agresszívvá vált világunkban, felgyorsult életünkben jó érzés azok között lenni, akik valóban elmondhatják magukról, hogy segítik az embereket.

- Ezekben az ünnepi pillanatokban azonban ne feledkezzünk meg a Vöröskereszt területi vezetőjéről, Nagy Péternéről, aki évtizedekig szervezte a véradó akciókat, segítette a rászorultakat, s ma már nem lehet közöttünk. S amikor kegyelettel emlékezünk rá, ugyanakkor sok sikert, s legalább olyan eredményes munkát kívánok utódjának, Tyukodi Józsefnek és segítőinek, akik naponta látnak szenvedést, magára hagyott idős embert, éhező, fázó vagy beteg kisgyermeket, didergő hajléktalant, otthonukat elvesztett családot. Naponta átérzik mások fájdalmát. Bár nem tudnak gondoskodni valamennyi rászorulóról, mégis teszik a dolgukat, mert ez a hivatásuk – fogalmazott Lazók Zoltán.

Van mire büszkének lenni a járás önkénteseinek, ugyanis tizenkilencen a tízszeres, tízen a hússzoros, tizenketten a huszonötszörös, tízen a harmincszoros, öten a negyvenszeres, míg Tóth Ferenc (Bokod) és Volkár György (Szákszend) az ötvenszeres véradásért járó elismerést érdemelte ki.

Az ünnepségen Doma Ferencné, Öreg Józsefné és Diószegi Gáborné több évtizedes véradásszervező munkájáért vehette át az ajándékot.


Elérhetőségeink

  • Oroszlányi Közös Önkormányzati Hivatal
    Oroszlány, Rákóczi Ferenc út 78.
    +36 (34) 361-444
    hivatal@oroszlany.hu
  • A honlap tartalmáért felelős vezető:
    Lazók Zoltán
    Oroszlány Város polgármestere

Népszerű cikkek