Intézmény
2017. November 06.

Játszóvár az iskolában

Hétfőn délelőtt ünnepélyes keretek között adták át a Hunyadi iskola udvarán azokat az új játszóeszközöket, amiket a települési képviselők fejlesztési kereteinek, illetve az önkormányzat támogatásának felhasználásával telepítettek.

A beruházás már tavaly megkezdődött, amikor Gyuga Mihály képviselő egymillió forintjából kötélmászókát és lábtoló gépet vásárolt az intézmény, majd az idén Lazók Zoltán polgármester, Hermann Istvánné és Szabó Mihály 300-300 ezer forintos felajánlásából, valamint a társadalmi és sport célú pályázaton nyert 500 ezer forintból sikerült beszerezni a játszóvárat és a mérleghintákat.

Mint azt Mészárosné Fehérvári Mónika intézményvezető elmondta, a földmunkákat Beck Ferenc vállalkozó ingyenesen végezte el, a játékokat pedig testnevelés órán valamennyi diák, de főként a 300 napközis és tanulószobás fiatal fogja használni a délutáni játékidőben. Az avatóünnepségen pedig sorsolás útján dőlt el, melyik csoport veheti elsőként birtokba az újdonságokat, a szerencse pedig a 4. A osztálynak kedvezett.

A játszótér egyébként az 55. évfordulóját idén ünneplő iskola önkormányzati ajándéka, a „hivatalos” születésnapi rendezvényre pedig november 20-án, a sportcsarnokban kerül sor.


Elérhetőségeink

  • Oroszlányi Közös Önkormányzati Hivatal
    Oroszlány, Rákóczi Ferenc út 78.
    +36 (34) 361-444
    hivatal@oroszlany.hu
  • A honlap tartalmáért felelős vezető:
    Lazók Zoltán
    Oroszlány Város polgármestere

Népszerű cikkek