Intézmény
2017. August 06.

Költözik a Gyámhivatal

2015 áprilisában fejeződött be az oroszlányi óváros fejlesztésének I. üteme az élhető és szolgáltató városközpont létrehozását megcélzó projekt keretében. A mintegy 600 millió forintos beruházás során az óváros központi helyén található, volt Arany János iskola épületének és környezetének megújítása, új funkciókkal való ellátása volt a cél.

Az egykori oktatási intézményben alakították ki az Oroszlányi Járási Kormányhivatal Kormányablakát, valamint a Járási Munkaügyi Kirendeltséget is.

Pénteken újabb beruházásokról számolt be Kancz Csaba, megyei kormánymegbízott, hiszen a Gyámhivatal szakemberei is hamarosan az itt kialakított helységekben fogadják ügyfeleiket. Ennek kialakítása mintegy 19 millió forintba került, amit ősszel egy újabb, 20 milliós fejlesztés követ, majd jövőre mintegy 70 millióból korszerűsítik a légtechnikát, és napelemeket is felszerelnek az épületre.

Czunyiné Bertalan Judit országgyűlési képviselő – mint arról beszámolt – maga is több alkalommal tesztelte a kormányablak működését és a szolgáltatásokat, amelyeket magas szintűnek, valóban polgárbarátnak értékelt, ugyanakkor arra is felhívta a figyelmet, hogy megoldandó feladat még a járási törzshivatal elhelyezése, aminek jelenleg a városházán vannak az irodái.

Lazók Zoltán polgármester arra hívta fel a figyelmet, hogy tizenkét évvel ezelőtt, 2005-ben határozott arról az akkori városvezetés, hogy egy lakótömb felújításával megkezdi az oroszlányi óváros rehabilitációját, majd a folyamat a volt Arany iskolával folytatódott. Azóta pártállástól függetlenül, minden kurzus támogatta az elképzelést.

- Reményeim szerint az eddigi beruházások nemcsak egy folyamat végére tettek pontot, hanem a megújuló óváros további fejlődésének is utat mutatnak, hiszen terv az van még bőven. Középtávon különféle hivatalok, üzletek, szolgáltató pontok otthonául szolgálhat az épület, amiben a városháza is elhelyezést nyerhet reményeink szerint – fogalmazott a település vezetője.


Elérhetőségeink
  • Oroszlányi Közös Önkormányzati Hivatal
    Oroszlány, Rákóczi Ferenc út 78.
    +36 (34) 361-444
    hivatal@oroszlany.hu
  • A honlap tartalmáért felelős vezető:
    Lazók Zoltán
    Oroszlány Város polgármestere
Népszerű cikkek