Intézmény
2016. december 11.

Szalagot tűztek a végzősök szíve fölé

Két osztály 47 diákja várta izgatottan szombat délután az oroszlányi Hamvas Béla gimnáziumban, hogy kezdetét vegye életük egyik emlékezetes eseménye, a szalagavató.

A fiatalokat Lazók Zoltán polgármester köszöntötte elsőként, aki arra hívta fel figyelmüket, hogy mérföldkőhöz érkeztek végzősök, a szülők és pedagógusok egyaránt. A szalagtűzéssel megkezdődik a visszaszámlálás a középfokú tanulmányok befejezéséhez, és a legfontosabb kérdések dőlnek el a tanév hátralévő hónapjaiban: dönteni kell a jövőt illetően. Milyen pályát válasszanak, hol tanuljanak tovább? Mit akarnak kezdeni az elkövetkező idővel? Hol vannak képességeik határai? Mi lesz az a szakma, ami örömet szerez egy életen át, amiért érdemes küzdeni még akkor is, ha időnként úgy tűnik majd, hogy téves az út.

Radványiné Varga Andrea igazgató az oktatás kavargó világáról szólva azt emelte ki ünnepi beszédében, hogy a gimnázium elsődleges feladata az általános műveltség elsajátíttatása, az érettségire, a továbbtanulásra való felkészítés.

- A mai nap azt is jelzi, hogy célegyenesbe értünk. A több éves munkát egy sikeres érettségivel kell befejezni, és ehhez már alig pár hónap van hátra – fogalmazott az intézményvezető.

Az útravaló gondolatok után az osztályfőnökök feltűzték a szalagokat, amelyek búcsúztatnak a gyerekkortól, a diákévektől és figyelmeztetnek a közelgő vizsgákra, majd az avatási ceremóniát hagyományosan a végzősök műsora követte, amely során csodálatos ruhákban előadott keringőnek és az elmaradhatatlan palotásnak tapsolhatott a több száz fős vendégsereg. A diákok számára minden bizonnyal feledhetetlen napot szalagavató bál zárta szombaton Oroszlányban.


Elérhetőségeink

  • Oroszlányi Közös Önkormányzati Hivatal
    Oroszlány, Rákóczi Ferenc út 78.
    +36 (34) 361-444
    hivatal@oroszlany.hu
  • A honlap tartalmáért felelős vezető:
    Lazók Zoltán
    Oroszlány Város polgármestere

Népszerű cikkek