Sport
2016. November 22.

Sopronban is győztek

Köztudott, hogy mutasson bármit a tabella, Sopronban mindig nehéz nyerni, foggal-körömmel harcolnak, legyen bárki az ellenfelük.

Így is indultak a kezdeti percekben, az OSE pedig tompán, lassan reagált, sok volt az eladott labda. Öt perc elteltével már a második időt is ki kellett kérni, hogy végre rendezzék a sorokat, az első után ugyanis még nem igazán változott a játék képe, tízpontos különbség alakult ki a hazaiaknak. Ekkor azonban végre felgyorsultak az oroszlánok, agresszívabbak lettek elöl-hátul egyaránt, így a negyed már a vezetésükkel zárult.

A második negyedben még egy fokozattal feljebb kapcsolt a csapat, pillanatok alatt olyan előnyt szerzett, ami egy ilyen ellenféllel szemben már tetemesnek mondható, látszott, hogy ezen az estén már nem forog veszélyben a győzelem.

A második félidőben a kezdeti perceket leszámítva kontrollálták a mérkőzést, egy-két megingástól eltekintve magabiztosan hozták a kötelező, ám nagyon értékes két pontot a lelkes szurkolók biztatása mellett.

Na, de most jön a java a Honvéd elleni, idegenbeli Hepp Kupa nyolcaddöntővel, majd következő héten a Győr elleni, a karácsonyi elsőségről döntő szuperrangadóval.

Vavra András: „Ez a kezdés a következő két mérkőzésen nem fér bele, sokkal jobb koncentráció kell az első másodperctől. Ettől eltekintve magabiztosan hoztuk a kötelezőt, habár itt mindig nehéz játszani, kellemetlen stílusú csapat a SMAFC. Voltak nagyon jó periódusok, ezeket kell átmenteni a következő hetekre, hogy eredményesek lehessünk. Nagyon össze kell most zárni a csapatnak és szurkolóknak, minden támogatásra szükségünk lesz.”

SMAFC-NYME-OSE Lions 69-92 (20-23,12-25, 17-19, 20-25)
Helyszín: Sopron (150 néző)
Vezette: Horváth, Tóth, Szalai
OSE: Wehner 14/3, Burai 4, Lewis 23/6, Zsíros 15/12, Varga 11
Csere: Kovács 11/6, Kiss 10/6, Zrínyi 2, Gorzsás 2, Keller
Edző: Vavra András
Jók: Lewis, Varga, Wehner, Zsíros


Elérhetőségeink
  • Oroszlányi Közös Önkormányzati Hivatal
    Oroszlány, Rákóczi Ferenc út 78.
    +36 (34) 361-444
    hivatal@oroszlany.hu
  • A honlap tartalmáért felelős vezető:
    Takács Károly
    Oroszlány Város polgármestere
Népszerű cikkek