Hír
2016. September 17.

Akadályverseny a diáknapon

Örömmel fogadta az Oroszlányi Önkéntes Tűzoltó Egyesület (ÖTE) pénteken Romocsa Szilvia tanárnő felkérését, hogy szervezzen akadályversenyükön egy állomást a József Attila általános iskola felső tagozatos diákjainak - nyilatkozta Tyukodi József elnök.

A Szent Flórián téren két ügyességi pályával várták az odaérkező 11 osztály fiataljait. A feladatok között volt fapapucsos együtt mozgás, sugárcsővel, illetve egy „c” tömlővel bólyák közötti szlalomozás, s még a védőruhát is magukra kellett venniük az indulóknak.

Az említett ügyességi próba csak az egyik állomása volt a versenynek, aminek résztvevői a mentőállomáson, a rendőrségnél, a falusi játszótéren és a majki célnál is bizonyíthatták ügyességüket, gyorsaságukat.

Mint megtudtuk, az ÖTE ifjúsági taglétszáma 16 fő, s ezt még bővíteni szeretnék, így továbbra is várják az önkéntesek jelentkezését Romocsa Szilvia tanárnőnél vagy Tyukodi Józsefnél a +36 (20) 915-1580-as telefonszámon.


Elérhetőségeink
  • Oroszlányi Közös Önkormányzati Hivatal
    Oroszlány, Rákóczi Ferenc út 78.
    +36 (34) 361-444
    hivatal@oroszlany.hu
  • A honlap tartalmáért felelős vezető:
    Takács Károly
    Oroszlány Város polgármestere
Népszerű cikkek