Rácsodálkoztak a szabadtéri múzeum bányászati értékeire
Bár eredetileg csak egy röpke pihenőt terveztek a Mária Maraton résztvevői szombaton az Oroszlányi Bányászati Múzeumnál, a látottak alapján kértek és kaptak is egy villám idegenvezetést.
Magda Antal és Torma Lajos, az Oroszlányi Szabadidő Egyesület kerékpáros szakosztályának tagjai kísérték Bodajkról a maraton tagjait, így a múzeumi látogatás igen szerencsésre sikeredett, hiszen Torma Lajosnál, az egykori bányásznál és szakszervezeti vezetőnél keresve sem találhattak volna kiválóbb „kalauzt”.
Még 2008-ban is történt olyan baleset, amelyben életét vesztette bányász? – hangzott el a megdöbbent kérdés a kegyeleti falnál, a valamikor szintén bányabalesetet is elszenvedő „házigazda” pedig sorolta az egykori kollégák neveit, s hogy milyen tragédia okozta halálukat...
Szólt az oroszlányi bányászat legnagyobb katasztrófájáról, a márkushegyi szerencsétlenségről is, melyben 37-en vesztették életüket 1983. június 22-én, s melynek 33. évfordulójáról épp a napokban emlékeztek meg.
A kerékpárosok érdeklődve ismerkedtek a hatalmas gépekkel, a bányászati technológiával, eszközökkel, és egyáltalán nem utolsó sorban a bányász „szakzsargonnal”: a bikafával, stacfogóval, kuplival, cúggal...
Torma Lajos mindvégig hangsúlyozta: mindenképp érdemes később visszatérniük a vendégeknek, hiszen most egy egészen pici betekintést nyertek csak, márpedig a múzeumban akár egy egész nap is eltölthető, annyi a látni- és mondanivaló. A későbbi beszélgetések során a vendéglátót meg is erősítették: akár a Mária út egyik állomásaként is szóba jöhet a későbbiekben az Oroszlányi Bányászati Múzeum.
A Mária Maraton résztvevőinek útja ezt követően a majki frissítő pontra, majd Vértessomlóra vezetett, végül délután a Bodajkról teljesített közel 60, míg a mariazell-i indulástól számított 405 km megtétele után érkeztek Tatabányára.
A Mária Maratont idén először szervezték meg: ultramaratonista futók és kerékpárosok futják/kerékpározzák végig a Máriazell – Csíksomlyó mintegy 1300 km-es távját szakaszokra osztva. A teljes távot mintegy három hét alatt teljesítik, június 18-án indultak Máriazellből, és a tervek szerint július 10-én érkeznek meg Csíksomlyóra.
A rendezvény védnökei: Fabiny Tamás evangélikus püspök, Kocsis Fülöp görög katolikus metropolita, Steinbach József református püspök, a MEÖT elnöke és Székely János római katolikus püspök.