Kék hírek
2016. június 24.

Korszerű informatikai berendezések az oroszlányi rendőrségnek

Huszonnyolc számítógépes konfigurációt adott át munkatársainak csütörtök délelőtt Farkas Gábor r. ezredes, megyei rendőr-főkapitány Oroszlányban.

A város önkormányzata évek óta komoly mértékben támogatja a helyi rendőrség munkáját – tájékoztatott Madari Csaba városi kapitány, aki azt is elmondta: az elmúlt időszakban a szolgálatot teljesítők túlórájának rendezésére használták fel a forrásokat, míg idén fogalmazódott meg, hogy a hárommilliós támogatásból meg lehetne újítani az informatikai rendszert.

Lazók Zoltán polgármester az ünnepségen azon meggyőződésének adott hangot, hogy a település polgárai biztonságérzetének érdekében az önkormányzatnak kötelessége segíteni a rendőrség munkáját, az eredmények pedig igazolják az elvárásokat, hiszen az Oroszlányban regisztrált bűncselekmények száma jelentős csökkenést mutat. 2014-ben 473 esetet rögzítettek, míg 2015-ben 385 nyomozást indítottak bűncselekmények okán.

Farkas Gábor az esemény befejezéseként jelképesen átadta a munkaállomásokat, a kapitányság munkatársainak, akiknek a szintén jelenlévő Borongics László informatikai osztályvezető ígéretet tett arra, hogy egy héten belül beüzemelik a 22”-os lapmonitort, 2 magos processzorral szerelt, 4 GB-os memóriával és 160 GB-os belső merevlemezzel rendelkező, egeret és billentyűzetet is tartalmazó konfigurációkat.


Elérhetőségeink
  • Oroszlányi Közös Önkormányzati Hivatal
    Oroszlány, Rákóczi Ferenc út 78.
    +36 (34) 361-444
    hivatal@oroszlany.hu
  • A honlap tartalmáért felelős vezető:
    Lazók Zoltán
    Oroszlány Város polgármestere
Népszerű cikkek