Hír
2016. június 23.

Már szavazhat a Bányász Koncert Fesztivál Fúvószenekarra!

Megkezdődött a szavazás a megyei Prima díjra – adta hírül a kemma.hu portál. Az Oroszlányi Bányász Koncert Fesztivál Fúvószenekar 1945-ben alakult város zeneszerető polgáraiból. A kezdeti nehézségek után a bányaipar hathatós támogatásának is köszönhetően egyre szaporodó létszámmal és gyarapodó hangszerállománnyal az 1970-es évekre a magyar amatőr fúvószenekari élet kiemelkedő együttesévé vált.

Rendszeres szereplője lett nívós zenei fesztiváloknak, versenyeknek, emellett a hagyományos nemzeti és bányász ünnepek, városi és sportrendezvények, népünnepélyek várva várt vendége volt és maradt mindmáig.

A szakmai díjakon kívül egyéb helyi és országos díjakat is kapott a zenekar: 2014-ben Oroszlány Város képviselő testülete ,,Oroszlányért” díszokleveles kitüntetéssel ismerte el az együttes munkáját, 2015 áprilisában a Magyar Szakszervezeti Szövetség Művészeti és Kulturális díját vehették át. 2015-ben Oroszlány Város Települési Értéktárába, 2016 februárjában pedig Komárom- Esztergom Megye Értéktárába is felvették a 70 éves zenekart.

Online szavazási lehetőségek:

Kemma közönségszavazás (A linkre való kattintás önmagában nem jelent voksot, csak ha a felugró ablakban regisztrált felhasználóink a kis szavazótáblára kattintanak, majd beírják az ellenőrző kódot. Szavazni azután lehet, hogy bejelentkeztek!)

A VOSZ megyei szervezetének honlapján

Lájkvadászat a kemma.hu facebook-oldalán

Hamarosan: Szavazás a Forrás Rádió weboldalán is!


Elérhetőségeink
  • Oroszlányi Közös Önkormányzati Hivatal
    Oroszlány, Rákóczi Ferenc út 78.
    +36 (34) 361-444
    hivatal@oroszlany.hu
  • A honlap tartalmáért felelős vezető:
    Lazók Zoltán
    Oroszlány Város polgármestere
Népszerű cikkek