Hír
2016. június 03.

Köszöntötték a járás pedagógusait

Vastaps kísérte az óvodások népviseletbe öltözve bemutatott előadását csütörtök délután az oroszlányi járás pedagógusainak ünnepségén.

Közel százötven pedagógus és a pedagógus munkát segítő dolgozó foglalt helyet a gimnázium nagytermében, ahol elsőként Rajnai Gábor alpolgármester üdvözölte a megjelenteket, aki többek között arról szólt, hogy olyan munkatársakat köszönthet, akik a szűnni nem akaró változások időszakában képesek voltak átértékelni a régit és elsajátítani az újat. Egyre szűkülő időkeretekben voltak türelmes gondozók, tanítók, tanácsadók, figyelmes meghallgatók, tapintatos terelgetők. Követendő példát adtak és adnak önzetlen emberségből, másokra figyelésből, őszinteségből, becsületességből. Szorgalmukkal, kötelességteljesítésükkel, igényességükkel, céltudatosságukkal és kollegialitásukkal mutattak példát, hívatásukat, hitvallásukat gyakorolták, küldetést teljesítettek.

- Mindennapjaik része az erőfeszítés, a kudarc és a siker, legnagyobb feladatuk pedig a szeretettel szeretetre nevelés, a tudás átadása és a tudásvágy felébresztése, valamint a követésre méltó, pozitív példa nyújtása. Egy jókor, jól megfogalmazott mondat, cselekedet, egy mosoly, ölelés, őszinte érdeklődés, meghallgatás a gyermek egész életére szóló hatást gyakorolhat – fogalmazott az alpolgármester.

Biró Mónika, a tankerület vezetője arra hívta fel a figyelmet, hogy pedagógus munkájának gyümölcse sokszor évek, évtizedek múlva érik be, aki nem csak tanár, hanem nevelő is, sokak szemében példa, példakép. A mindennapi nevelő-oktató munka nem a rutin tevékenységek közé tartozik, hiszen egy tanítási nap sem egyezik meg az előzővel. Ez a gyermekekkel való foglalkozás sajátossága. Az elmúlt három évben az előző évekhez képest is még nagyobb léptékű változások történtek a közoktatás területén. Az új rendszer kialakítása sok türelmet és rengeteg munkát kíván valamennyi részvevőtől.

A Klebelsberg Intézményfenntartó Központ járási irányítója ismertette a statisztikai adatokat, és szólt a hiányosságokról is: a most befejeződő tanévben 2380 diák tanult a járás iskoláiban (ez intézményeknél eltérően 3-8 %-os csökkenést jelent az előző tanévhez képest). 290 közalkalmazotti álláshely biztosítja a feladatellátást, és 5 tankerületi munkatárs segíti az iskolákban folyó munkát. A KLIK éves éves költségvetése meghaladja az 1,5 Mrd Ft-ot.

Az összes iskolára vetítve 80 %-os a hölgyek aránya, és bár a korábbi évekhez képest több pályakezdő állt munkába, az átlagéletkor minden intézménynél még így is 45 év felett van. Gondot jelent még mindig a 22-26, a 32 óra kérdése, a túlzott adminisztráció, az adatszolgáltatás, a jogkörök változása, és 2015-ben a rapszodikus finanszírozás, valamint az, hogy a betöltetlen álláshelyek miatt magas a megbízási szerződések, a túlórák száma.

Benyiczki Ágota, az oroszlányi óvodák vezetője Brunszvik Teréz gondolataival kezdte ünnepi beszédét: „Gyermekekkel foglalkozni minden bizonnyal a leghálásabb munka, ami a földünkön osztályrészünkről jutott, de saját tökéletességünket is ez mozdítja előre.” – majd így folytatta: Gyermekekkel foglalkozni valóban csodálatos dolog, de azért nem mindig ilyen idilli a kép. Sokszor érezhető az a körülöttünk lévő világban - hogy kiskanállal mérik, mi jár a pedagógusnak és nagy zsákot tartanak mikor a kötelezettségekről van szó. A nehézségeken talán az segít át minket, hogy ez számunkra nem csak a leghálásabb munka, hanem olyan hivatás, életre szóló szolgálat, amit a szüleinktől, tanárainktól, kollégáinktól szerzett tapasztalatokra építve, türelemmel, elszántsággal, minőségre való törekvéssel nagy szeretettel végzünk naponta.

Az ünnepségen elismerő oklevéllel köszöntötték a járási oktatásügy kiemelkedő személyiségeit.

PEDAGÓGUSNAP 2016.
Elismerő oklevél (pedagógus és pedagógus munkát segítők)

Oroszlány Város Óvodái

  • Mátis Ildikó
  • Karácsonyné Izsó Ildikó
  • Gombos Lászlóné

Bakfark Bálint Alapfokú Művészeti Iskola

  • Schrantz Dóra

Benedek Elek EGYMI, Óvoda, Általános Iskola és Kollégium

  • Pappné Vidák Erzsébet
  • Szamper Ildikó

Hamvas Béla Gimnázium

  • Hoferné Erdei Judit
  • Pózner Gábor

Oroszlányi Hunyadi Mátyás Általános Iskola

  • Beneda Barnáné
  • Junger László
  • Kuruczné Babér Rozália

Oroszlányi József Attila Általános Iskola

  • Fülöpné Magyar Katalin
  • Gulyásné Wiszt Jolán
  • Romocsa Szilvia

Bokodi Móra Ferenc Általános Iskola

  • Puláné Huszár Andrea

Kecskédi Német Nemzetiségi Általános Iskola

  • Zuborné Rízing Valéria

Szákszendi Öveges József Általános Iskola

  • Horváthné Stier Katalin

Nyugdíjasok (pedagógusok, pedagógus munkát segítők)

Bakfark Bálint Alapfokú Művészeti Iskola

  • Milán Zoltánné (Pedagógus Szolgálati Emlékérem)

Benedek Elek EGYMI, Óvoda, Általános Iskola és Kollégium

  • Glázerné Márkus Anasztázia
  • Vecserdi Jenőné (Pedagógus Szolgálati Emlékérem)

Hamvas Béla Gimnázium

  • Payer Gábor

Oroszlányi Hunyadi Mátyás Általános Iskola

  • Domokos Józsefné (Pedagógus Szolgálati Emlékérem)

Oroszlányi József Attila Általános Iskola

  • Hanzli Éva Terézia (Pedagógus Szolgálati Emlékérem)
  • Kovács Józsefné (Pedagógus Szolgálati Emlékérem)

Szákszendi Öveges József Általános Iskola

  • Varga Józsefné

Oroszlány Város Óvodái

  • Simon Bálintné
  • Varga Istvánné

Tatabányai Szakképzési Centrum Hamvas Béla Szakképző Iskolája (Eötvös)

  • Molnár Ferenc
  • Zsombolyai Tibor

Elérhetőségeink
  • Oroszlányi Közös Önkormányzati Hivatal
    Oroszlány, Rákóczi Ferenc út 78.
    +36 (34) 361-444
    hivatal@oroszlany.hu
  • A honlap tartalmáért felelős vezető:
    Lazók Zoltán
    Oroszlány Város polgármestere
Népszerű cikkek