Közélet
2016. May 12.

Áldozatsegítés és védelem

Hatékonyabbá tenné az Igazságügyi Hivatal az áldozatsegítésről való tudomásszerzést, és az áldozati jogok érvényesítését. Az intézmény ennek keretében az áldozatok hatékony tájékoztatását elősegítő rendőrségi protokollt dolgozott ki, mely hozzájárul a másodlagos áldozattá válás elkerüléséhez is.

A Hivatal célkitűzése, hogy a szakmai protokoll alkalmazása révén az áldozat valóban megkaphassa a szükséges tájékoztatást, be tudja azt fogadni, képes legyen értelmezni, és eldönthesse, hogy kér-e segítséget az Áldozatsegítő Szolgálattól.

Miután a sértettek elsőként általában rendőrökkel találkoznak, mindenekelőtt a rendőröktől kapott tájékoztatásnak kell minden igényt kielégítőnek lennie, hiszen az általuk nyújtott információ révén juthat el az áldozat az Áldozatsegítő Szolgálathoz, vagy vehet igénybe bűncselekmény miatt kialakult helyzete javítása érdekében személyre szabott segítséget.

A sértett rendőrségi tájékoztatásáról európai uniós irányelv, belügyminisztériumi és igazságügyi minisztériumi rendelet, valamint ORFK utasítás is részletesen rendelkezik, ennek kiegészítését szolgálja a gyakorlati sajátosságokat tartalmazó protokoll.

Komárom-Esztergom megyében az áldozatsegítő szolgálat működésének megkezdése óta kiemelkedő együttműködő partner az áldozatok segítésében a Főkapitányság, azon belül is elsősorban a bűnmegelőzési szakterület, továbbá a városi rendőrkapitányságok. A Kormányhivatal és a rendőrség közötti kapcsolatot 2015 szeptemberében az áldozatsegítést és más igazságügyi területeket érintő együttműködési megállapodás aláírásával erősítették meg a szervezetek képviselői. Ennek keretei között a Kormányhivatal vállalta, hogy rendszeresen tájékoztatókat, igény szerint áldozatsegítési témájú képzéseket tart a Főkapitányság illetve a városi rendőrkapitányságok áldozatvédelemmel is foglalkozó munkatársai részére.

Áldozatsegítő Osztály
2800 Tatabánya, Bárdos L. u. 2.
Dr. Gulyás Renáta osztályvezető: 34/512-790, 34/512-791

Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal


Elérhetőségeink
  • Oroszlányi Közös Önkormányzati Hivatal
    Oroszlány, Rákóczi Ferenc út 78.
    +36 (34) 361-444
    hivatal@oroszlany.hu
  • A honlap tartalmáért felelős vezető:
    Takács Károly
    Oroszlány Város polgármestere
Népszerű cikkek