Medvehagyma az Akadémián
Mintegy negyven érdeklődő érkezett kedden délután a Bányász Klubba, hogy részt vegyen a március végén útjára indult Idősek Akadémiájának második előadásán.
Az Oroszlány Barátainak Köre programjának előadójaként Nyitrai Károlyné nyugdíjas szociális szervező Geronlológia – avagy mit gondolunk az öregekről címmel beszélt az időskori életkori sajátosságokról, betegségekről, az egészséges életmódról.
A gerontológia az öregedés és öregkor élet- és kórtanával foglalkozó tudomány. Alap és alkalmazott kutatásokkal vizsgálja az életfolyamatok időben előrehaladó változásait és megfogalmazza az öregedés és öregkor jellemző törvényszerűségeit.
A prezentáció során Csernus Imre pszichológus gondolatai is segítették a szépkorúak önmegvalósításának fejlesztését: „Teljesen mindegy, hány évesek vagyunk, ha merünk belevágni új dolgokba, akkor a nyolcvan éves is érezheti magát húsz évesnek. De a 20, vagy 30 éves, aki nem mer új dolgokba belefogni, úgy fogja magát érezni, mint a 150 éves. Tehát azért vannak az öreg fiatalok, és vannak a fiatal és középkorú haldoklók, akik látszólag élnek, de valójában nem élnek.”
A sorozat májusi témája demencia, a gondolkodás, az érzelmek és a társas képességek hanyatlásának folyamata lesz, majd az időskor mentálhigiénéjéről, valamint szociális problémáiról tartanak előadást a szakemberek.
Az esemény meglepetéseként a baráti kör elnökségi tagja, Balogh József egy-egy csokor friss medvehagymával ajándékozta meg a jelenlévőket.