Közélet
2016. március 27.

Húsvéti adomány a rászorultaknak

Közel százan várták a Nyíres-dűlőben szombat délelőtt, azt a teherautót, amelyik több mint két és fél tonna krumplival érkezett a közösségi házhoz.

Közel százan várták a Nyíres-dűlőben szombat délelőtt, azt a teherautót, amelyik több mint két és fél tonna krumplival érkezett a közösségi házhoz.

A Schöffer Antal, a Vörös István alapítvány elnöke, Szilágyi Sándor, a Roma Nemzetiségi Önkormányzat (ORNÖ) elnöke és Babai János alelnök által szervezett akció során 90 család jutott 30-30 kiló burgonyához, amit a szervezők a húsvéti ünnepek alkalmából adományoztak.

Nem ez volt az első jótékonysági megmozdulása ebben a hónapban roma önkormányzatnak és az alapítványnak. Március 9-én tizenegy zsák (110 kg) eledelt ajándékoztak az egyik ismert városi állatvédőnek, segítve ezzel a befogadott kutyák ellátását, egy hete pedig a városban is meghirdették a burgonyaosztást, akkor hetven család vihetett haza mintegy kéttonnányi adományt.


Elérhetőségeink
  • Oroszlányi Közös Önkormányzati Hivatal
    Oroszlány, Rákóczi Ferenc út 78.
    +36 (34) 361-444
    hivatal@oroszlany.hu
  • A honlap tartalmáért felelős vezető:
    Lazók Zoltán
    Oroszlány Város polgármestere
Népszerű cikkek