Hír
2016. március 27.

Bővíteni kell az Ipari Parkot

Folyamatosan nő az igény az ipari célra beépíthető telkek iránt. Lazók Zoltán polgármester legutóbbi tárgyalásán, a Wescast-ban is szóba került a cég terjeszkedése, és az ahhoz szükséges terület, illetve út kérdése, de a BorgWarner társaságnak is vannak elképzelései a bővítést illetően.

Az önkormányzat már az ezredfordulón felismerte a cégek ilyen irányú igényét, és megkezdte az ipari park körüli kiskertek, legelők és szántók felvásárlását, átminősítését, s teszi ezt napjainkban is. Az elmúlt több mint másfél évtizedben közel 100 ingatlant sikerült így megszerezni.

Sunyovszki Károly polgármestersége idején, 2000. és 2002. között 18 magánbirtok került közösségi tulajdonba, majd lelassult a folyamat, hiszen Rajnai Gábor és Takács Károly városvezetése alatt összesen két szerződés köttetett meg – igaz, akkor még volt szabad hely a park területén is. A növekvő igényeket látva, Lazók Zoltán polgármester gyorsította fel a vásárlásokat, és 2015-től napjainkig 73 telek váltott gazdát.

Az elmúlt 15 hónapban az önkormányzat több mint 50 millió forintot fordított ipari parki ingatlanfejlesztésre, aminek eredményeként meghaladja a 130 ezer négyzetmétert a birtokába került terület. Az átlagosan kifizetett vételár 382 forint volt négyzetméterenként.

A beruházások szükségességét jelzi, hogy mind több vállalkozás jelez fejlesztési szándékot ezen a területen. Nemcsak Oroszlány, hanem immár az ország gazdasági fejlődésének is egyik meghatározó szereplője lett a BorgWarner autóipari beszállító, amelyik 2014-ben a 82. volt a Magyarország 500 legnagyobb árbevételű társaságát felsoroló listán. Ami a megyében elfoglalt helyét illeti, 2014-ben a cég - amelyik ma már három gyáregységgel képviselteti magát a településen -, a Suzuki, a PCE Paragon, a Nokia és a Grundfos után az 5. legnagyobb volt.


Elérhetőségeink
  • Oroszlányi Közös Önkormányzati Hivatal
    Oroszlány, Rákóczi Ferenc út 78.
    +36 (34) 361-444
    hivatal@oroszlany.hu
  • A honlap tartalmáért felelős vezető:
    Lazók Zoltán
    Oroszlány Város polgármestere
Népszerű cikkek