Közélet
2016. January 24.

Szlovák hagyományok bálja

Tizenkilencedik alkalommal várták vendégeiket, köztük Rajnai Gábor alpolgármestert, szombaton az oroszlányi szlovákok hagyományos farsangi báljukra, amelyre a partnertelepülések, a szlovákiai Vágsellye, Kozarovce és Myjava küldöttsége mellett hivatalosak voltak a bánhidai, valamint tardosi nemzetiségek is. Mint minden évben, népviseletbe öltözött asszonyok fogadták, pálinkával, kenyérrel és sóval kínálták az érkezőket a gimnázium nagytermében.

Elsőként Szabó Istvánné (Betka) a szlovák nemzetiségi önkormányzat elnöke üdvözölte a megjelenteket, majd Nagy Mária, az Országos Szlovák Önkormányzat kulturális bizottságának elnöke méltatta a közel két évtizedes hagyományt.

A Kridlovka ifjúsági fúvósok műsorát követően „brána” kaláccsal vonultak be a szlovák asszonyok és férfiak, akik egy oroszlányi lakodalmas táncra invitálva nyitották meg a mulatságot.

A bál meghívott hangulatfelelőse immár többedik alkalommal a pilisszántói Mosoly zenekar volt, amelynek tagjai egészen kifulladásig szolgáltatták a talpalávalót, de fellépett a tardosi Vörös Márvány szlovák nemzetiségi táncegyüttes is.


Elérhetőségeink
  • Oroszlányi Közös Önkormányzati Hivatal
    Oroszlány, Rákóczi Ferenc út 78.
    +36 (34) 361-444
    hivatal@oroszlany.hu
  • A honlap tartalmáért felelős vezető:
    Takács Károly
    Oroszlány Város polgármestere
Népszerű cikkek