Közélet
2016. January 11.

A nemzeti katasztrófa áldozatai előtt tisztelegtek Oroszlányban

Nemzetünk sötét időszakára, a Don-menti csaták során elesett és eltűnt honvédekre emlékeztek vasárnap délután Oroszlányban. A Rákóczi Szövetség által szervezett eseményen Nagy Csaba városi elnök köszöntötte az evangélikus gyülekezeti teremben egybegyűlt meghívottakat, érdeklődőket, majd emlékeztetett arra, hogy immár tizenkilencedik alkalommal kerül sor a rendezvényre, amely hagyományosan az év egyik első közösségi rendezvénye.

Megemlékező beszédében Járfás Mihály István, a Hunyadi Mátyás iskola történelemtanára, a civil szervezet elnökségi tagja idézte fel az eseményeket: egy 1942. január 22-én született, s írásba nem foglalt döntés értelmében a magyar hadvezetésnek kilenc gyalogdandárt, egy páncélosdandárt és egy repülőköteléket kellett a 2. hadsereg-parancsnokság alárendeltségében kivezényelni a keleti hadszíntérre.

Az 1943. január 11-én kezdődő Don menti ellencsapásban elesettek és fogságba esettek pontos számát megállapítani máig nem lehet, azonban a szovjet csapatok harcmódja miatt a foglyok száma aránylag csekély volt, és ezek nagy részének sorsáról sem sokat tudunk. 26-27 ezerre tehető azok száma, akik fogságba estek, és akik közül csak kevesen térhettek haza. Az 1943. januári, februári súlyos veszteségek nagyságáról, s meglevő összegyűjtött létszámról 1943. február közepétől kezdtek folyamatosan jelentést tenni a csapatok.

- Hozzávetőlegesen 120 ezer főre tehető a 2. hadsereg közel egyéves keleti hadszíntéri tevékenysége során megsebesült, elesett, s fogságba esett honvédek száma – fogalmazott az előadó.

A prezentációt követően a kegyeleti ünnepség az evangélikus templom falán elhelyezett emléktáblánál folytatódott, ahol Farkas Etelka lelkész mondott imát, majd a pártok-, civil és társadalmi szervezetek képviselői, a város lakói, valamint az önkormányzat nevében Lazók Zoltán polgármester és Rajnai Gábor alpolgármester helyezték el az emlékezés koszorúit, virágait, mécseseit.


Elérhetőségeink
  • Oroszlányi Közös Önkormányzati Hivatal
    Oroszlány, Rákóczi Ferenc út 78.
    +36 (34) 361-444
    hivatal@oroszlany.hu
  • A honlap tartalmáért felelős vezető:
    Takács Károly
    Oroszlány Város polgármestere
Népszerű cikkek