Közélet
2015. December 14.

Szlovákok napja Oroszlányban

Húsz évvel ezelőtt, 1995-ben alapították az oroszlányi szlovák nemzetiség érdekvédelmi szervezetét, amelynek tagjai minden évben megemlékeznek a nemzeti kisebbségi napról (december 18.), mint tették ezt vasárnap is.

A program délelőtt istentisztelettel vette kezdetét az evangélikus templomban, majd a Rákóczi Kultúrházban Szabó Istvánné a szlovák önkormányzat elnöke köszöntötte a vendégeket, köztük Lazók Zoltán helyi polgármestert, valamint Jozef Majert, a szlovákiai Kozárovce településvezetőjét, akik Farkas Etelka evangélikus lelkésszel együtt lobbantották lángra az adventi koszorú három gyertyáját.

Ünnepi beszédében Lazók Zoltán azt emelte ki, hogy a Kárpát-medence mindig is soknemzetiségű térsége volt Közép-Európának. A magyar államiság létrejöttét követően a magyarság hol békében, hol konfliktusokkal terhelten, de együtt élt az itt lévő, illetve a környező államokból ide telepedett, vagy a tudatos betelepítési politika révén letelepített nemzetiségekkel, kisebbségi népcsoportokkal. A nemzetiségi népcsoportok csakis úgy maradhatnak fenn, ha ápolják hagyományos népi kultúrájukat, anyanyelvüket, tartják a kapcsolatot hazájukkal, s ebből a szempontból az oroszlányi szlovákság példamutató eredményeket ért el.

- Önkormányzatunk a múltban és a jelenben is elismeri a szlovák nemzetiség, a szlovák önkormányzat, a szlovák klub munkáját, és értékeli, támogatja azt – jelentette ki a polgármester.

Az eseményen külön is köszöntötték a 80 év fölötti hölgyeket, majd a délután további részében ünnepi műsorral mutatkozott be a kozarovcei énekkar, a vágsellyei szenior klub, az oroszlányi Krídlovka gyermek fúvószenekar és a Bránicska gyermektánccsoport.


Elérhetőségeink
  • Oroszlányi Közös Önkormányzati Hivatal
    Oroszlány, Rákóczi Ferenc út 78.
    +36 (34) 361-444
    hivatal@oroszlany.hu
  • A honlap tartalmáért felelős vezető:
    Takács Károly
    Oroszlány Város polgármestere
Népszerű cikkek