Közélet
2015. November 02.

Tök jó volt a buli

Bájitalt is készítettek – többek között – azok a gyerekek pénteken délután, akik előzetesen regisztrálták magukat a művelődési központ programjára. A Halloween alkalmából meghirdetett programon több tucatnyian vettek részt, s az említett ital mellett volt tökfaragás és rémisztő arcfestés is.

A házban való előkészületek után, aztán felkerekedtek a vigasság résztvevői, hogy kifestve, maskarába öltözve, nem kis feltűnést keltve vonuljanak végi a város főútján a Bányász Klubba, ahol játékos feladatok, lidérces diszkó gondoskodott további szórakoztatásukról.

Az angol Halloween szó szerinti fordításban a Mindenszentek (All Hallows) előtti estét jelenti. Ősi kelta ünnep, az Írországban és Skóciában élő törzsek ezen a napon ünnepelték az újévet és ilyenkor egyszerre hódoltak a Napisten és a holtak Ura előtt. Hitük szerint ugyanis ezen a napon tért vissza a földre azoknak a bűnösöknek a lelke, akik az elmúlt esztendőkben haltak meg, és azóta állatok testében "léteztek". Megfelelő áldozatok bemutatásával ezen a napon engesztelést lehetett szerezni az elhunytaknak, hogy ezáltal átkelhessenek a mennyországba. Kétségtelenül a legismertebb jelképe Halloween-nek a faragott töklámpás.


Elérhetőségeink
  • Oroszlányi Közös Önkormányzati Hivatal
    Oroszlány, Rákóczi Ferenc út 78.
    +36 (34) 361-444
    hivatal@oroszlany.hu
  • A honlap tartalmáért felelős vezető:
    Takács Károly
    Oroszlány Város polgármestere
Népszerű cikkek