Hír
2015. június 23.

Balesetmegelőzési tájékoztató

Itt a nyár a vakáció, egyre több a közlekedő gyalogos-kerékpáros és persze autós, akik ebben az időszakban indulnak kirándulni, nyaralni vagy vizitúrázni.

Sok gyermek tölti szabadidejét a játszótereken, szabadidőközpontokban, nyári táborokban, ami arra figyelmeztet, hogy a járművezetők még nagyobb óvatossággal közlekedjenek, hiszen a nagy melegben csökken a koncentrációképesség, gyengülhet a figyelem, ami veszélyforrása lehet a balesetek bekövetkezésének.

A gyalogosan közlekedők az úttest szélén, egy sorban, lakott területen belül lehetőleg, míg lakott területen kívül mindig a baloldalon, a járműforgalommal szemben haladjanak. Lakott területen kívül éjszaka és korlátozott látási viszonyok között fényvisszaverő mellényt (ruházatot) kell viselnie.

A kerékpárral közlekedők világítsák ki járműveiket éjszaka és korlátozott látási viszonyok között, továbbá a kerékpárt hajtó személynek – lakott területen kívül – láthatósági mellényt, illetve fényvisszaverő ruházatot kell viselnie.

Még egy fontos dolog, ami a nyárhoz kötődik, hiszen elkezdődött országszerte, így megyénkben is: az aratási szezon. A termények betakarítása és zavartalan szállítása, a mezőgazdasági járművek szántóföldekre történő eljutása közös érdekünkben történik.

Ezért ebben az időszakban a közutakon nagyobb számban lehet számítani a túl méretes, lassan haladó mezőgazdasági gépek megjelenésére. Kérjük, hogy figyelmesen és türelmesen közlekedjenek, mert az ilyen járművek előzése, valamint a velük ellentétes irányban történő közlekedés is fokozott elővigyázatosságot igényel, lehetőség szerint az úttest jobb széléhez húzódva tegyék lehetővé az elhaladásukat.

Kérjük továbbá, hogy az úttestre került esetleges szennyeződések észlelése esetén értesítsék a közút kezelőjét, vagy a rendőrséget.

Biztonsági öv

Az uniós jog értelmében a járművezetőknek és az utasoknak kötelezően használniuk kell a biztonsági övet minden olyan ülésen, amely azzal fel van szerelve.

A be nem csatolt biztonsági öv a „három gyilkos” egyike a gyorshajtás és az ittas vezetés mellett.

Magyarországon még mindig sokan kényelmetlennek, cikinek tartják az övet vagy az "úgyis lassan megyek" mondattal magyarázzák használatának mellőzését. Ezek egytől-egyig csak kifogások, hiszen az ember ilyenkor az életével játszik. Jól beállított üléspozícióban szinte észre sem vehető az öv.

Öv nélkül egy 30 km/órás sebességgel történő ütközésnél már testsúlyunknak akár 30 szorosát is meg kellene tartanunk, persze erre már semmi esélyünk sincsen. Nem érdemes saját vezetési tudásunkban sem bízni, mivel az utakon nem egyedül közlekedünk.

A hátsó utasoknak legalább olyan fontos az övet használni, mint elöl, mivel egy balest során még az előtte ülőket is megsértheti. Nagyobb sebességnél pedig hátulról is könnyű áttörni az első szélvédőt, akár a fejtámlák felett is kirepülhetünk az autóból.

A gyermekeket csak megfelelő gyerekülésben vigyük magunkkal az autóban, ezt már a KRESZ is kötelezően előírja. A gyermekülést kinőtt kicsiknek kapható ülésmagasító, amivel már használhatóak az autó saját biztonsági övei. Ne feledd! A biztonsági öv életeket menthet!

Tatabányai Városi Balesetmegelőzési Bizottság


Elérhetőségeink

  • Oroszlányi Közös Önkormányzati Hivatal
    Oroszlány, Rákóczi Ferenc út 78.
    +36 (34) 361-444
    hivatal@oroszlany.hu
  • A honlap tartalmáért felelős vezető:
    Lazók Zoltán
    Oroszlány Város polgármestere

Népszerű cikkek