Közélet
2015. június 22.

A tragédia áldozataira emlékeztek

Kemény vihar tombolt 1983. június 22-ére virradó éjszaka, amikor az oroszlányi bányászat legnagyobb katasztrófája bekövetkezett Márkushegyen. Harmincheten lelték halálukat a szerencsétlenségben.

A korabeli hírek szerint éjjel áramkimaradás volt, s leállt a főventilátor. Ennek okán megszűnt a szellőzés, ami a metángáz felgyülemlését okozta. Az elbeszélések és a vizsgálatok feltételezése alapján, az áram-visszakapcsolása során keletkezhetett az a szikra, ami a sújtólégrobbanást okozta.

Az érintett munkaterületen 94-en dolgoztak. Harminchét bányász életét vesztette, öt súlyos és tizenkét könnyebb sérültet kórházba szállítottak.

A tragédiát követő évben emlékművet emeltek a márkushegyi bányüzem udvarán, amely kőbe vésve őrzi az áldozatok nevét. Itt gyülekeztek hétfőn délben a Vértesi Erőmű és a bányaüzem vezetői, a bányászszakszervezet és a környék önkormányzatainak képviselői, polgármesterei, hogy elhelyezzék a kegyelet koszorúit a 32 évvel ezelőtti tragédia emlékére.

A térség országgyűlési képviselői nem tudtak jelen lenni, koszorújukat a bányászok helyezték el az emlékmű talapzatánál.


Elérhetőségeink

  • Oroszlányi Közös Önkormányzati Hivatal
    Oroszlány, Rákóczi Ferenc út 78.
    +36 (34) 361-444
    hivatal@oroszlany.hu
  • A honlap tartalmáért felelős vezető:
    Lazók Zoltán
    Oroszlány Város polgármestere

Népszerű cikkek