Kultúra
2015. március 09.

Kilenc nap, húsz program

Tizenkilencedik alkalommal mutatkoznak be Oroszlányban a civil szervezetek a pénteken ünnepélyes keretek között kezdődött eseménysorozaton, amelyen részt vett Lazók Zoltán polgármester is.

A művelődési központban húsz közösség kiállításával induló, 9 napig tartó rendezvényen első alkalommal a szlovák Vágsellye és a német Plochingen testvértelepülés is önálló felületen látható. - Nagy esemény az, amikor a civil és non-profit szervezetek bemutatkozhatnak egymásnak, ismerkedhetnek, tapasztalatokat szerezhetnek. Ezen közösségek nagy értéket hordoznak a társadalomban azzal, hogy olyan tereket hoznak létre, amelyekhez önként csatlakozhatnak fiatalok, idősek egyaránt – ezekkel a gondolatokkal köszöntötte a jelenlévőket Mária Hrabovská, Vágsellye Tvoje Mesto nevű civil szervezetének alelnöke.

A megnyitót követően a Silhouette Balett előadása várta az érdeklődőket, majd a hétvégén gyalog- és kerékpártúra, családi programok követték egymást. Hétfőn a civil szakmai nap keretében rendezik meg a „Hölgyklub”-ot, valamint a “Nők a közösségekben, nők a közösségekért” fórumot.

Kedden egészségnapra és különböző ingyenes vizsgálatok elvégzésére nyílik lehetőség, míg a Bányász Klub a Járási Nyugdíjas Klubtalálkozónak ad otthont délután. Szerdán az Oroszlány Barátainak Köre elnevezésű közösség tartja éves közgyűlését, a csütörtöki konferencia témája pedig A nők helyzete a mai magyar társadalomban címet viseli.

A pénteki kulturális maratont követően, szombaton a Komárom-Esztergom Megyei Gyermek Néptáncfesztiválra és a zárógálára kerül sor a művelődési központban.



Elérhetőségeink

  • Oroszlányi Közös Önkormányzati Hivatal
    Oroszlány, Rákóczi Ferenc út 78.
    +36 (34) 361-444
    hivatal@oroszlany.hu
  • A honlap tartalmáért felelős vezető:
    Lazók Zoltán
    Oroszlány Város polgármestere

Népszerű cikkek