Hír
2015. március 09.

Emberölés Oroszlányban

Emberölés bűntette elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya egy 59 éves asszony ellen, aki a jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint 2015. március 6-án este előzetes szóváltást követően oroszlányi otthonukban bántalmazta élettársát, aki életét vesztette.

A rendőrséget a gyanúsított értesítette 2015. március 7-én, miután reggel, ébredést követően azt tapasztalta, hogy a férfi nem mozdul, hiába szólongatja. A nyomozók előállították Sz. Pálnét, aki gyanúsítotti kihallgatásán beismerő vallomást tett.

Elmondta, miután hazaért, otthon italozó élettársa szóvá tette, miért nem hozott több alkoholt. Szó szót követett, majd egy vasrúddal többször megütötte a sértettet. A gyanúsított ezt követően elaludt, magára hagyva a bántalmazott férfit. Sz. Pálnét a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya őrizetbe vette és kezdeményezi előzetes letartóztatását.


Elérhetőségeink

  • Oroszlányi Közös Önkormányzati Hivatal
    Oroszlány, Rákóczi Ferenc út 78.
    +36 (34) 361-444
    hivatal@oroszlany.hu
  • A honlap tartalmáért felelős vezető:
    Lazók Zoltán
    Oroszlány Város polgármestere

Népszerű cikkek