2015. március 06.

Díjnyertes építész Oroszlányban

Papp Zsolt lévai építész kapta meg tavaly az alsósztregovai Madách-kastély felújításáért a szlovák Év Műemléke díjat, majd 2014 őszén Az év építménye 2014. címet viselő megmérettetésen, a Nyilvánosság Díjat is kiérdemelte. A fiatal felvidéki szakember munkásságával – akit a Rákóczi Szövetség városi szervezete hívott meg - csütörtökön este ismerkedhettek meg az oroszlányiak.

A fotódokumentációval gazdagon illusztrált prezentációt követően még egy kedves eseményre is sor került, ugyanis virággal köszöntötték Nőnap alkalmából a Rákóczi Szövetség oroszlányi szervezetének jelenlévő hölgytagjait.

Papp Zsolt 1972. március 14-én született Nagykürtösön. Általános iskolai tanulmányait Ipolynyéken fejezte be. 1990-ben a Kassai Műszaki Egyetem építőmérnöki karának hallgatója lett, tanulmányait 1996-ban végezte el kitüntetéssel. 2001-ben lett tagja a Szlovák Építész Kamarának, és megalakította a PROART nevű saját tervezőirodáját. Azóta több mint félezer épület terveit készítette el.

Többek között a szklabonyai Mikszáth Kálmán-emlékház, a kékkői Balassi Bálint Múzeum, a véglesi Nagy Lajos király-várkastély, a losonci zsinagóga, a rimabányai gótikus templom, valamint a liptószentmártoni Martin Benka Múzeum teljes felújítása fűződik nevéhez.


Elérhetőségeink

  • Oroszlányi Közös Önkormányzati Hivatal
    Oroszlány, Rákóczi Ferenc út 78.
    +36 (34) 361-444
    hivatal@oroszlany.hu
  • A honlap tartalmáért felelős vezető:
    Lazók Zoltán
    Oroszlány Város polgármestere

Népszerű cikkek